Doufukuai

Mostanában nem volt túl sok kocsmológiai témájú elukubráció a blogon, hiszen kik járnak már manapság kocsmába. Én nem járok, nincsenek is nyitva. Vagy ha vannak is csak kilencig, én meg akkor mennék.  Amabie könyöröghet érettünk akárha isten báránya, a korona vírus nem akar eltakarodni se  Tōkyōból , se Japánból, se a világból. Az élet viszont mégiscsak megy tovább, de mielőtt túlzott elmélkedésbe bonyolódnék, gyorsan el is mesélek egy tavaly év végi kocsma vizitet, amit szakértőtársammal ejtettünk a Tokyo Whisky Libr ary nevű helyen.  Ez egy olyan hely volt, amiről sokat hallottunk, mindig is afféle bakancslistás kocsmaként állt a jövőbeli csekkolandó helyek lajstromán, de aztán sose mentünk, hiszen egy-két törzshely kialakulását követően alábbhagy az ember kuriózumra szomjazó krimó-kalandvágya, de elég a szóból, megéri-e a hypot a nagy fővárosi pia könyvtár? Tsumari, meg . Nem hétköznapi választék, az egyszer szent, a whisky könyvtár jelző pediglen nagyon is helytálló, mert az. M

A japán kocsmológia 10. epizódjában a mizunara tölgyfával (ミズナラ / 水楢) fogunk megismerkedni. Kezdjük azzal, hogy volt egy második világháború , ami ugyebár a hátországokat tönkre vágta, köztük persze Japánt is. További problematikát okozott a szigetország számára, hogy a háború miatt megszűnt az importcikkekhez való hozzáférés, ami nemcsak a különböző nyersanyagok szempontjából volt szomorú, de bizony a japán whiskyipar számára is, hiszen egyre nehezebb lett az érleléshez szükséges hordók beszerzése külföldről. És hát pont hogy a lepárlás utáni hordóérlelést tekintik a whiskyk íz-, illat- és aroma kialakulása legfontosabb lépésének.  A whisky-fogyasztás Japánban pedig éppenhogy a háború alatt ugrott meg csak igazán - emlékezhetünk erre a Nikka-whisky történetéből - hiszen a japán hadsereg számára esszenciális cikké vált, értelem szerűen azonban a gyógyszerek, élelem, olaj és más egyéb túléléshez okvetlen szükséges termékek beszerzését tartották elsődlegesnek egy-egy jó ki

Az első kriminálisan szar kocsmológia esettanulmány, amit egy whisky bárról írtam, még Nanjingban került elkövetésre , életemben először ittam egy menő bárban, és szerettem volna valamit írni a bárról meg a whiskyről is. Csak hát írni nem tudtam és a whiskyről is halvány fingom volt.   Most így utólag visszaolvasva e posztot, tényleg nem tudom mitől szartam be ennyire, a menüt nézve elég szegényes a nanjingi Finnegans wake portékája, ám ami e bejegyzésből továbbra is megállja a helyét, hogy Nanjingban vélhetőleg ezzel is az élmezőnyben van a Déli Főváros kocsmáinak lajstromjában. (Apropó ha tévednék és tudsz valami tuti whisky bárt Nanjingban, kérlek ne tartsd magadban s nyomj és kommentet!) De most, hogy hét évig ültem a fügefa alatt, kurva nagy szakértővé avanzsálódtam, s éppoly messzire söpröm az ártó mentális tényezőket mint a Glenfiddich 12-t.  Természetesen visszaszívom az utóbbit csak olyan menőnek tűnt leírni. Akárhogy is, mióta megszerettem a whiskyt, azóta ig

A japán kocsomológia tudományos bejegyzéssorozat   újabb epizódjában a whisky világában való legutóbbi búvárgyakorlatom, nevezetesen a Hokkaidō szigetén,  Yoichiben (余市) található Nikka lepárlóba vezetett tanulmányutam elbeszélésére kerül sor.  Rita Roadnál található tábla a Yoichi állomással szemben Japánban a whisky már a XIX. századtól kezdve, főképp az 1870-es évektől vált elérhetővé, bár vélhetőleg már az 1850-es években megjelent a szigetországban. A whisky Japánban való gyártására azonban egészén a XX. századig kellett várni, s azon agilis japán férfiakra, akik fejükbe vették, hogy márpedig a Felkelő Nap földjén is meghonositják ezen italt.   a Yoichi állomás már piásüveggel kezdődik... A japán whisky megszületését többnyire Skóciának köszönheti, miképp az első lepárló szakember, Masataka Taketsuru ( 竹鶴 政孝) maga is Skóciában tanult, hogy aztán Japánba visszatértve kamatoztathassa tudását.  JR Yoichi állomás Japán ezen északi szigetének, Haokkaido t