Doufukuai

A Kōyasanra (高野山) már régóta szerettem volna elmenni, egyrészt azért, mert Peopleimeet Gábor barátom azt mondta jó hely, és ő tudja a jó helyeket széles e világban. Másrészt pedig, még írástudó deák koromban összekörmöltem egy dolgozatot korabeli nagy japán buddhista backpackerekről , akik megannyi viszontagság után eljutottak Kinába, visszajöttek, aztán iskolákat alapítottak. Egyik ilyen iskola volt a Shingon , Kūkai által alapítva, mégpedig pont itt a Kōyasanon. S már a porosodó könyvtárok félhomályában mint vak-őrült zongorista vervre, cibálva a billentyűket a beadványt írva eljátszottam a gondolattal, hogy ide elkéne egyszer jönni. Eljött hát az idő az idei Golden Week során. A Kōyasanra eljutni viszontagságos. Tokyo, shinkansen fel, Osaka, shinkansen le, Nankai Namba metró, s onnan a Nankai Koya vonal még másfél óra, egészen a Gokurakubashi (極楽橋) állomáshoz, ami effektíve a Kōyasan lába, és még onnan felvonó. Szóval ott vagy a Kōyasanon, és... ...és az ugye bazi nag

A magányos Buddha szobor a Sapporo közelében található Makamonai Takino temető (真駒内滝野霊園) legfőbb szimbóluma. Az ún. Atama Daibutsu (頭大仏殿) köré felhúzott dóm pediglen Tadao Andō (安藤 忠雄) ismert épitész nevéhez köthető. Sapporói utam során a hotel szobájában böngésztem a #sapporo cimkével ellátott képeket az Instán, és egyszer csak megakadt a szemem jelen bejegyzés tárgyán - gondoltam itt csinálhatok majd pár érdekes képet -  úgyhogy az egyik reggel fogtam magam, és elzarándokoltam a várostól jó messzire található temetőbe.  Azt kapásból konstatálhattam, hogy bizarrnál bizarabb dolgok fognak itt várni, ahogy leszálltam a buszról, valami kisállatot széttéppő nagyállat szobra fogadott, yokoso , na de hát mégiscsak temetőbe sempedig vidámparkba jöttem, szóval mentem tovább. Hozzá kell tennem, hogy végig szakadt az eső aznap, ergo elhatároztam, hogy ennek adekvát komor, bús fekete-fehér képeket gyártok majd. Szerencsémre rajtam kivül senki nem volt az egész komplexumban, ezáltal kedv