Doufukuai

A kínai nyelv mintegy 1.3 milliárd ember anyanyelve, a kínai Népköztársaság, a Kínai Köztársaság (Taiwan), Szingapúr hivatalos nyelve, mi több az ENSZ hivatalos nyelveinek egyike is egyúttal. Standard változata - pǔtōnghuà (普通话) - az egykori hivatalnoknyelv mintájára kialakított, javarészt az északi nyelvjárásokon alapuló nemzeti nyelv. Kína nyelvi egységének nagy kérdése, hogy regionális változatait pusztán nyelvjárásként, vagy önálló nyelvként kell-e tekinteni: számos kutató önálló nyelvként kezeli Kína nyelveit, melyeket összefoglalóan sinitikus nyelveknek nevezünk.  A kínai nyelvet története során elsősorban a Kína területén élő han népesség használta, mivel azonban a kínai kultúra igen nagy hatást fejtett ki mind a kelet-ázsiai, mind a délkelet-ázsiai régióra, ezért a Kína területén élő egyéb népek (köztük a mai nemzetiségek is) gyakorta második, vagy akár első nyelvként beszélték. Ezen túlmenően számos környező nép (japán, koreai, vietnami) írástudó elitje számára évszázad

Nanjing metropolisában rengeteg a külföldi, teljesen általános jelenség, ergo itt nem szokták laowai néven illetni a nyugatiakat, ám az eldugottabb falvak sikátorai közül még bajosan lehetne Mr. és Mrs. Smith -t, meg úgy egyáltalán a "nyugati" ember árnyékát előkotorni; ekképpen ezeken a helyeken a mai napig így illetik a külföldieket, csodálkozó tekintetekkel karöltve. A lǎo​wài​ 老外 - szó szerint a " kintről jövő , kinti ember " (kvázi x-men-es " kívülálló "), a külföldiekre értett legáltalánosabb kifejezés, és a globalizáció minden dacára bizony még bárhol okozhat Kína-szerte meglepetést egy váratlanul betoppanó külföldi. Wài​guó​rén​ 外国人 - " külföldi országbéli ember ", egy fokkal illedelmesebb titulus, és elsősorban gyerekek szokták ráakasztani az erre tévedt Rőtszakállú Frigyesekre avagy Ulrika Eleonórákra . A legudvariasabb ilyetén jellegű megszólítás a wài​bīn​ 外宾 - " külföldi vendég "; de ezeken felül hallható még a wài​gu