唐朝 - 路
Tang-dinasztia nosztalgia nyomán újfent leferdítettem egy nótát - az utat（ 路）, ímhol: 世上最遥远的地方 Legkiesb vidékin e világnak, 不是天各一方 feleinktől mégsem elválasztván, 是不愿再回忆 képtelen vagyok felidézni 那春悲秋凉的过去 a néhai tavaszi bút s őszi deret. 世上最遥远的地方 Legkiesb vidékin e világnak, 敞开你忧伤的心 tárd ki sebzett szíved! 曾经的往事与现实 Régvolt dolgok s jelen valóságát 却不曾记忆 felidézni nem fogom. 琴声在慢慢地来 komótosan felkelő citera hangja 走入失眠的梦里 tér be éber álmomba, 雨滴在阵阵地打 Pattogó esőcsepp a földön, 敲响心动的涟漪 akárha szapora szívverésem fodrai - 弦在心中淡断 lelkem lazuló húrjai, 未来步履匆匆 s a jövő szapora léptei 就要到达的地方 erre a helyre epekedek, 找回自己 hol önvalóm meglelhetem. 要去最遥远的地方 Legkiesb vidékire vágyom e világnak, 我想再去流浪 hol újfent elmerenghetek, 让轻沙抚平创伤 hagyván homokszemcsét fedni bánatom 冷风习习在身旁 oh hideg szelek testem mellet 站在最遥远的地方 e kies helyen állva, 听到寂寞在歌唱 a magány énekét hallván 曾经的怀念