Doufukuai

Kínában edződve az isten sem képes többé az ember szemöldökének felhúzására, ezáltal meg sem kottyan, ha egy méretes csulának látszó endoplazmán, korábban soha nem láttot, feldarabolt állatok lecsüngő csonkjai között korcsolyázva próbál talpon maradni, miközben artikulátlan kurjongatások és hol negédesen hívogató illatok, hol pedig folytogató bűzorkán tornáztatja elnyűtt érzékeit. Gaikoku ezen félelmei e patyolattiszta, selymes kis szigeten a TV-ben is korhatáros tartalomként mennek, hiszen itt ugyebár az eredendően csomagolt termék is fertőtlenített csomagolásban van csomagolva, világosan tudtukra adni a baciknak, hogy Japánban nem érdemes sátorfát verniük. De persze mindig vannak kivételek. Ilyen az Ueno állomásnál található Ameya Yokocho (アメヤ横丁 vagy röviden Ameyoko アメ横) közelében lévő piac is -ez az Ameya yokocho maga egyébiránt a második világháborút követően egy fekete-piacként indult, főleg olyan cuccokat árultak, amit a megszálló erők katonáitól szerezhette

Kínában a muszlim piactól kezdve a ház asságpiacon át a galaktikus piacig számos vásáron megfordultunk, ám itt a szomszédban sem kell szomorkodni, ha nem is vajmi extrém, de annál szabályosabb piacozásra vágyunk, legjobb példája ennek az évenként két alkalommal (január/december 15-16) megrendezett Setagaya Boroichi (世田谷のボロ市), mely már több mint 400 éves múlttal bír a japán bolhapiacok történelmében. S több is mint szimpla piac, hiszen közel 700 árus kínálja a legkülönbözőbb portékákat a pszeduo-antik cuccoktól a kézművestermékekig, ergo szartól a repülőig ahogy azt szokás volt mondani. Ráadás ul a számos yatai (屋台) végett kaja is van bőven, ha pedig valami ilyen csuda jó Nippon földjén, akkor persze tízmillió japán állampolgárnak is részt kell venni az eseményen, hogy ne érezzük magunkat egyedül. Meséljenek helyettem a fotók és a videó:  Na itt megvolt a vásárfia Itt pedig a mi vásárfiánk, a földlabdás növény személyében, a bácsi pedig nagy mókamester