Doufukuai

A macskakrónikák első felvonásában a nekomatáról (猫又, 猫股) esik szó, ami egy yōkai (妖怪), azaz afféle démon, szellem a japán folklórban. A nekomatának alapvetően két alfaját különböztetjük meg, az egyik egy hegyekben élő bestia (山中の猫又), a másik a domesztikációs keretek között megöregedett majd démonná változott macska (人家のネコが化ける猫又) Az elnevezéssel 猫又 kapcsolatban egyrészről a nekomata villásan elágazó kettős farkát hozzák fel magyarázatul, aminek az alakja épp erre az írásjegyre hasonlít: 又. Másrészről a macska alakváltó, ezért tulajdonképpen megduplázódó képességgel bír, amire a 又 (また) részleges jelentéstartalma (ismét, újra) utal.  Kínában már egészen korán, a Sui-dinasztiától (581-618) kezdve sztorizgattak macskadémonról (猫鬼) és egyéb természetfölötti macskamanifesztációkról (ami egy következő bejegyzés tárgya lesz), Japában viszont Fujiwara no Teika (藤原定家) költő-kalligráfus a világos hold feljegyzései - Meigetsuki (明月記) című naplójában számol be róla 1233-ban, hogy Nantóban (

Újabban hideg szelek járnak Shanghaiban, az enyhén hűvös időben vélhetőleg csak egy klasszikus japán horrorfilm fűtheti fel a hangulatot, akárcsak az 1968-as fekete-fehér Yabu no naka no kuroneko (藪の中の黒猫) - fekete macska a bozótból , Shindō Kaneto (新藤 兼人) rendezésében. A történet a feudális Japánban játszódik, ami a gótikus kísértethistóriák melegágya, a sztori két nő szamuráj általi megbecstelenítésével és gyilkosságával kezdődik, akik azután alakváltó macskadémonként (化け猫?) visszatérve felesküdnek a szamurájok szisztematikus likvidálására. A szamurájok száma ezt követően egy bizonyos rajōmon (羅城門) környékén exponenciálisan csökkenő tendenciákat kezd mutatni, mígnem Gintoki (銀時) személyével találkozván a macskadémonok el nem bizonytalanodnak.  Iszonyat jó, egészen színpadias felvételek vannak a filmben - jé, CGI nélkül is van élet - nehézkes, vonagló tempó, álomszerűen absztrakt, mindez fikarcnyi erotikával megspékelve, horrornak manapság jobbára mese, vagy mondjuk inkáb