Doufukuai

Shàng​hǎi immáron sokadszorra. Szeretem ezt a várost. Mely ugyan korántsem egy autentikus kínai város, sokkal inkább a Föld nációinak létteret adó világakol, mely első blikkre talán visszataszítónak hathat, valójában pedig minden képzeletet felülmúl. Nehezen hagytam ott Nán ​ jīn g -ot, de mindig nagy izgalommal utazok Shàng​hǎi-ba, miként a felfedezésre váró zegek-zugok, korzók, negyedek száma nem ismer limitet. Eltölthetsz két napot, két hetet, két évet, húsz évet Shàng​hǎi-ban, de sohasem fogod megismerni teljes igazában. Talán pont ebben rejlik e rátarti s kissé groteszk urbanisztikai gargantua minden mocskos bája. Shàng​hǎi kámforos vákuuma magába szippant minden lelket, majd egészen más formában köpi ki, minthogy elragadta. " Kelet szajhája ", véleményemben ez a legrávalóbb titulus: valami félhomályon átívelő neonhídon elegánsan lépkedő, füstködös egzotikum leple alól kivillanó vonzó női lábak, afféle letűnt korok kéjvonaglásának futurisztikus újraértelmezése