Bejegyzések

Normanidie apartments címkéjű bejegyzések megjelenítése

Hudec nyomában vol.1. - Normandie apartments

Kép
Többször is elsétáltam a képen látható épület mellett anélkül, hogy különösebb figyelmet szenteltem volna neki, ám nemrégiben tudtam meg, hogy mint oly sok más egyéb objektum Shanghaiban, szintén egy magyar építész, Hudec Laszlo (aka Hugyecz László) munkáját dicséri. A most induló sorozat keretében pedig igyekszem majd levadászni illetőleg bemutatni 1918 és 1945 közötti shanghai-i tartózkodásának munkásságát, ám előtte ildomos volna néhány szót ejteni az alkotóról is.  Hudec László 1893-ban született Besztercebányán Skultéty Paula és Juraj Hudec gyermekeként, a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett 1914-ben, s lett a Magyar Királyi Építészkamara tagja is egyben. 1916-ban, az első világégés során orosz fogságba, majd egy szibériai börtöntáborba került, ahol hamar felfigyeltek tehetségére és nyelvtudására, ekképp rövidesen építészeti munkákkal bízták meg. A csodálatos körülményeket 1918-ig élvezte, mikor is egy fogoly-áttelepítés közepette megköszönte a lehetőséget, de a kínai h...