Doufukuai

A Heikegani (平家蟹) egy őshonos japán rákfajta, melynek páncéljának mintázata az emberi arc vonásaira emlékeztet (lásd a képet alább) a japán folklórban pedig meg is van annak magyarázata, hogy miért: a Heikegani rákok a Heike/Taira (平家/平氏) szamuráj klán lelkeit őrzik, kik az i.sz. 1185-ös Dan-no-ura csatában (壇ノ浦の戦い) vesztek oda, mely tengeri ütközet az ország feletti ellenőrzésért folyó Genpei háború (源平合戦, 1180–1185) egyik legjelentősebb összecsapása volt.  Balra:Heikeposis japonica, jobbra: azonosítatlan japán harcos A legenda szerint a Heike szamurájok a Heikegani-rákban ( Heikeposis japonica ) születtek újjá, s klánjukhoz való ragaszkodásuk kifejezéséül félelmetes, harcos ábrázatú páncélt növesztettek. A Dan-no-ura csata a Heike monogatari (平家物語) - a Heike-klán története című XIII. századi japán háborús krónikának köszönhetően lett ismert, mint a japán történelem egyik mérföldköve, hiszen a harc a Heike/Taira klán totális vereségével, majd Minamoto Yoshitsune (源 義経)

A Tang-civilizáció kulturális expanziója             Kína VII.-VIII. századi hódításainak következtében a Tang-civilizáció nagyon erős ázsiai befolyással rendelkezett, s a buddhista kultúra is ekkor érte el fejlődésének csúcsát. Japán számára a Tang-kori Kína könnyebben megközelíthetőbb volt, mint India, egyike volt a buddhizmus legjelentősebb központjainak, továbbá mesterei, legendái, kolostorai s zarándokhelyei éppoly hírnévnek és megbecsülésnek örvendtek, mint a buddhizmus szülőhazája. Mi több, a japán buddhisták számára Kína jelentette a „Szentföldet”. [1] Ekkora tehető a sajátosan kínai buddhizmus föllendülése is a szövegértelmezés és doktrínák területén; továbbá szintén ezen időszak alatt alakultak azok a nagy iskolák, melyek később Japánban éltek tovább. [2]             A buddhizmus Kelet-Ázsiában mindenekelőtt kereskedelmi útvonalak mentén terjedt, élénkítő hatással hatva annak meglévő méreteire, megteremtve az utazások egy új válfaját, a vallási indíttatású utazásokat