Bejegyzések

上海市商会旧址 címkéjű bejegyzések megjelenítése

Urbex vol. 5 - 上海市商会旧址

Kép
礼堂议事厅 - a tanácsterem, a diadalív mellett az épületegyüttes egyetlen fennmaradt objektuma Mai urbex célpontjául a korábbi shanghai-i kereskedelmi kamara (上海市商会旧址) egykoron impozáns, immáron haikyóvá pusztult épülete szolgált. A Bundtól nem túl messzire található objektumot Guangxu császár (光绪) regnálásának tizedik évében, azaz 1884-ban építették, hiszen ekkoriban, már a harmadik ópium-háborún is túl a Qing-dinasztia igen kiterjedt külkapcsolatokkal rendelkezett, és Kína is számos diplomatát küldött szerte a világba, kiknek tekintélyes hányada a legnagyobb, shanghai-i kikötőből (通商口岸) indult. A hosszadalmas hajóutak biztonságának érdekében, a minnan-i halászok gyakorta építettek Matsu tengeristen számára templomot (妈祖庙 vagy 天后宫), Guangxu pedig e hagyományt követve a messzire utazó magas rangú diplomaták számára szintén biztonságuk érdekében húzatott fel mintegy 8000 négyzetméteren templomot és hivatali épületet (出使行辕) is egyben. A tengeristenhez való fohászkodás...