Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2018

土用の丑の日

Kép
Július 20-ra esett a nyárközépi ökör napja ( 土用の丑の日 ) a kínai tradícionális holdnaptár szerint, 18 nappal az ősz kezdete előtt (mely a ugyanezen kínai képzetek szerint Augusztus 7 körül kezdődik). Ez az ún. doyou no ushi -nap van tavasszal, ősszel és télen is, de általánosságban ha az ushi no hi-ről beszélnek az emberek, akkor a mostanit, azaz a nyárközépi ökör napját értik alatta. Ilyenkor Japánban unagit, azaz angolnát esznek hagyományosan, azt mondják hogy már az Edo-kor óta. A legismertebb sztori szerint, egy korabeli angolna-árus tanácsot kért egy híres gondolkodótól, hogy mégis hogyan adhatna el több angolnát e forró nyári napok közepette, amikor az eladás a béka segge alatt volt, mivelhogy az nem számított éppen szezonális ételnek.  A tudós gondolkodónak eszébe jutott egy régi japán népi hiedelem, miszerint azon ételek, melyek elnevezésében szerepel az “u” fonéma (udon tészta, umeboshi befőtt szilva, uri tök, etc) azok jó hatással vannak az egészségre, mi több...

Kirifuri-felföld

Kép
Őrült dilemma súlyos malomkövei őrölték, s szilánkokra forgácsolták lelkem végig a múlt hét során. A dilemma tárgya pediglen, hogy mit vigyek magammal a hétvégi kirándulásra Nikkō ba.  Ugyanis nemrégiben szereztem egy Osmo Mobile 2 -t, amit mindenképpen szerettem volna tüzetesebben kipróbálni, csakhogy tudniillik a tasak, amivel jön, némileg drabális a szerkezet egyébiránt nem túl nagy voltához képest. Na mármost drónt biztosan vinni akartam a felföldre, és azon a kalkuláción kaptam magam, hogy a drón, az Osmo, és a D610 már objektív nélkül sem fér be a Lowepro 400 AW-be. A kisördög, azaz a józanész pedig azt súgta, hogy a Nikont otthon kell hagyni.  Soha nem utaztam még Nikon nélkül . Polgárpukkasztó volt maga a gondolat is otthon hagyni, de hát a tököm vigyen annyi cuccot, főleg hogy már tudtuk pár nappal az út előtt hogy újfent esni fog - talán egyáltalán nem sikerül majd fotózni, ez is benne volt a pakliban. Mindenesetre, amikor pakoltam be a táskába, a polcon pih...