Doufukuai

Esik, esik ez a nyomorult eső Tōkyōban, hetek óta infatigábilis, milyen volt a Nap szőkesége, sem tudjuk már. Gondoltuk rászánjuk ezt a délutánt, hogy elzarándokoljunk a Starbucks Roasterybe. A hely maga idén februárban nyílt meg bár Tōkyō Nakameguro negyedében, egy új Starbucks estében azért nem szokott semmilyen hype lenni, lévén minden bokorban van egy, ám a Roastery fajtából pusztán 5 létezik egyelőre széles e világban: Seattle, Shanghai , Milan, NYC és 2019-től Tōkyōban . Ergo a megnyitóról olvasva gondoltuk, hogy elnézünk ide, viszont a különböző horrorisztikus elmondások szerint 3-4-5 órákat kellett várni a bejutás végett... Úgyhogy pár hónapot pihentettük ezt a dolgot, s így lett július a dologból, "csak" 1,5 órába telt, mire sorra kerültünk, de szerencsére nem kell egy helyben várakozni, elég ha lescanneljük a qr-kódot a jegyen s kapunk egy e-mailt ha mehetünk, szóval elszöszmötöltünk a környéken. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik hogy túl sok ér

A S.I.T. Café hozzávetőlegesen a 南大 és a 南师大 egyetemeinek képzeletbeli metszéspontjában van, de legalábbis egyiktől sincs olyan messze, hogy ne érne meg egy kis sétát az igen hangulatos, kellemes atmoszférájú kávéházba. A S.I.T. alapvetően egy középkategóriás hely, középkategóriás árakkal: hatalmas plusz, hogy bármely rendelt italneműre vonatkozólag egyszeri ingyenes utántöltés jár, ergo az árban két adag foglaltatik. A sütik - kivált a brownies - 20 yuan-es ellenértékéért ellenben adhatnának akkorát is, melyet esetleg fel is tudok szúr ni a villámra, vagy nem nézek morzsának. Általában véve ez vonatkozik az étlapra is - a peregrinus nem itt fogja telezabálni magát, de nem is azért jött. Miképp tanulni jött [elviekben], melynek elsőrangú terep: barátságos környezet, legnagyobb előnye, hogy tágas, kényelmes, világos, mindez enyhén retrós dizájnnal megspékelve. Emellett az a tökéletesen semmilyen zene szól, mely táptalaja lehet elkalandozó gondolatoknak, de gondolatrest andalgásn

Ha az oldalt látható igéző tekintetű Seherezádé nem is, legalább egy, a nappalinkba került nargile igyekszik kelet misztikus füstjébe, ködébe, mi több füstködébe burkolni szűkebb környezetét; ez okból gondoltam tömök egyet, előkotorom Bassnectar - Mystic Grooves , valamint a Deep Electric India albumokat, s közben összeollózok ( Terebess , töriblog , etc.) ezt-azt történetéről. A Közel-Keleten - és Nyugaton is egyre inkább- nagy népszerűségnek örvendő vízipipa valószínűleg India nyugati tartományaiban, a Pakisztánnal határos Rádzsasztánban és Gudzsarátban született meg. Innen terjedt el Kelet-Ázsián, Perzsián és a Közel-Keleten keresztül Egyiptomba, Észak- és Kelet-Afrikába, végül legnagyobb népszerűségre az Oszmán Birodalomban tett szert. A sokféle kultúrán keresztülhaladva a vízipipa szerkezete kisebb-nagyobb változtatásokon ment keresztül: hozzáadtak vagy elvettek belőle, míg végül elnyerte mai formáját. A korai idők óta termesztettek az indiaiak kendert, és ezeket a növényeket o