Bejegyzések

Bíborhegy címkéjű bejegyzések megjelenítése

紫金山 - Bíborhegy vol. 3. - Sun Yat-sen mauzóleum

Kép
Lementek a vizsgák, végső soron jobbak is lehettek volna, 82 illetve 85 %-osak lettek, utálom a 90 alatti dolgokat. Pénteken este a legkevésbé sem volt kedvem kimozdulni, de hirtelen nagyszámú koreai és vietnami alakulatok árasztották el odvunkat, sebtiben bábeli zsibvásár és kancsal káosz kerekedett felül, mely zűrzavarban egyedül a Csintaó jelenthette Ariadné fonalát. Ezt követően ráálltunk arra a keringési pályára, mely során egynémely környező kozmodrommal konfrontálódtunk, és tüzetesebb vizsgálat alá vettük a grillezett megoldásokon túl a Harbin söröket. Mivelhogy a koreaiak kisvártatva kapituláltak, visszazúztunk a koleszba. A felettünk lévő szobában tevékenykedő Brémát megjárt koreai muzsikusok legújabb performanszukra hangolódtak éppen éjjel három fele, én meg fel mentem, s legalább oly bá josan kiinvitáltam őket, mint Achilleus Hectort Trója falai mögül. Kijött a Majmok bolygójának a főszereplője , elmondtam neki, hogy az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegé...

紫金山 - Bíborhegy vol. 2. - Ming királysírok

Kép
Tegnap reggel olyan hírre ébredtem, melytől kissé kómásan telt délel őttöm , s " az eszmélő fény mint magcsepp vált el a testgépezettől", hogy a tibeti halottaskönyvből szabado n idézzek. Ergo mi sem volt kézenfek vőbb, <div style="text-align: justify;">Reggel olyan hírre ébredtem, melytől kissé kómásan telt délelőttöm<span>, s "</span><span><span>az eszmélő fény mint magcsepp vált el a testgépezettől", hogy a tibeti halottaskönyvből szabadon idézzek. Ergo mi sem volt kézenfekvőbb, minthogy Katjával és Yuliannával újfent a Zijinshan felé vegyük utunk, hol <a href="http://skandalum.blogspot.com/2010/09/biborhegy.html">már jártunk egy ízben</a>. Tartok tőle, hogy ez év során nem bírjuk az egészet bejárni, a 20 km2-es területen több, mint 200 különféle látnivaló van, és e hegy pusztán egy része Nanjingnak. Taxival teleportáltattuk át magunkat a hegy lábához, ahol elsőként is a Fehér Ló parkját szerettük vol...

紫金山 - Bíborhegy

Kép
Tegnap összefutottam két ukrán csajjal, s elhatároztuk, hogy ma elmegyünk megnézni a 紫金山 ( Zijinshan -t), melyet Aranybíborhegynek, vagy csak simán Bíborhegynek is lehetne akár fordítani. Délelőtt indultunk, egy kedves kínai pártól megtud akoltuk, hogyan kéne eljutni oda, mi több el is kísértek minket egy jó darabon, s meghagyták, hol kell leszállnunk. Ahogy odaértünk a heg y lábához , megtaláltuk a kis ösvényt, mely felfele vezetett. Elindultunk hát rajta. Már vagy h arminc perce mentünk felfele, döglött jakok és serpacsontvázak között, de még mindig nem volt vége. Egy újabb harminc per c után már csak 97823423 4324. darab lépcsőfok volt hátra, aztán végül felértünk a hegyre, amit átkereszteltem K3-ra. A kilátás Nanjingra elképesztő volt. Most lát hattuk csak teljes egészében, mily irgalmatlanul nagy ez a város. Amikor felértem, akkorát néztem, mint Simba az Oroszlánkirály 1-ben . A távoli horizonton a 长江 (Jangce) tekergőzött, óriási felhőcsinálógépek (gyárkémények) eresztették az...