Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2018

Túrák Tōkyō körül vol. 6 - 弘法山

Kép
Tōkyō környéki túrák sorozat soron következő túráját inkább csak idézőjellel lehetne "túrának" nevezni, állapodjunk meg a sétafika jelzőnél a Kōbō-yama (弘法山) esetében, amit még Mátra is foggal herél lévén 235 méternél nem terpeszkedik feljebb a tengerszint fölé.  Amennyiben a Takaó-kakaó hegyre , mint bébihegymászásként szoktuk volt aposztrofálni, a Kōbō-yamára kvázi gördeszkázva is feltolhatjuk a babakocsit, de hát ez a túra korántsem nehézségéről hires, és hát nem is feltétlenül kell minden hétvégén meghóditanunk a K2-t. A Kōbō-yamára az ún. shinrin-yoku (森林浴), " erdőfürdőzés " kapcsán jövünk, japán tudosók szerint ugyanis nem a forró vizben , hanem az erdők az emberi szervezetre való jótékony hatásában hisznek.  Erre pedig tökéletes: néha ki kell szabadulni a városból, szerincsére a természet pedig viszonylag könnyen elérhető  Tōkyō körül, az  Ōyama  hegylábától délre található Kōbō-yama sem kivétel ez alól: a Hadano állomástól (秦...

Sir Edmund Backhouse

Kép
Sir Edmund Trelawny Backhouse (1873 - 1944) brit orientalista, nyelvész, sinológus egy személyben, kinek művei nagy hatást gyakoroltak a nyugati közvélemény késő Qing-kori (1644 - 1912) Kinát illető nézeteire. Túlzásokban igen gazdag emlékiratai szerint ágyba vitte Oscar Wild-tól kezdve a mandzsu Anyacsászárnőt, Cixi-t is. Halála után azonban az a vélekedés terjedt el, hogy egyik leghiresebb munkája a China Under the Empress Dowager saját maga által irt konfabuláción, koholmányon alapult, mely alááasta hirnevét hosszú évtizedekre. Halálos ágyán lejegyzett emlékiratainak egyes részletei beillenének valami hardcore melegpornó forgatókönyvébe is,  s igy homoszexualitását illető megvetés miatt sem lett azok publikálva egészen 2011-ig. Az ehhez kapcsolódó újabb kutatások mindazonáltal arra engednek következtetni, hogy a számos túlzó, pontatlan részlet avagy kitaláció ellenére is,  ha nem is állitásának megfelelő mértékben, de valóban külföldi kortársai között szorosabb viszony...