Doufukuai

Valamikor i.sz. 1000 környékén, egy Sanuki no Sanmi (讃岐の三位) nevezetű fiatalember aggódni kezdett lelke üdve miatt. Biztosra szeretett volna menni, hogy következő újjászületése sikeres lesz, s megkezdte a szükséges előkészületeket.Első gondolat az volt, hogy elégeti magát . Testének ily mód való feláldozása megfelelő opciónak tűnt a derűs reinkarnációhoz, de aztán mégis revízió alá vonta elhatározását. Miként a halál pillanatának tudatállapota meghatározó volt a következő újjászületésre nézve, tökéletes koncentráció hiányában a siker nem lehetett garantált. Sanukinak jobb ötlete támadt: volt egy hely, ahol úgymond biztosabbra mehetett testének prezentálásával, nevezetesen a Potalaka hegye n (Fudoroku 補陀落, kínaiul Bǔtuóluò 补陀落).  Sanuki tudta, hogy a Potalaka valahol a Japántól délre eső szigeteken található, így a korabeli Tosa (土佐国) tartományból, a mai Kōchi prefektúrából hajóra szállt, s a megfelelő északi szeleket kihasználva csónakra szállt, s lassan eltűnt a horizonton. S

Nagyjából három dolog jut eszünkbe, ha Japánra gondolunk: messze van, hi-tech és perverz . Én mindhárom feltevéssel hajlandó vagyok vitatkozni, bár a kilométereket Budapest és Tōkyō között valóban nehéz lesz kimagyaráznom.  Hi-tech : nos, a magam részéről egy Pest megyei faluból származom, ha azt vesszük összehasonlítási alapul, Tōkyō kétségkívül hi-tech, de Japán nem csak Tōkyōból áll. Másrészről néha igencsak groteszk nászban él ez a futurisztika az anakronisztikummal.  Perverz : kedves olvasó, Japán nem csak a pornóról szól, illetve nem pusztán e műfajból lehet érdemes tájékozódni a szigetországgal kapcsolatban, a magam részéről nem javallom.  Tiszta sor ergo Japán teljesen rendben van, köszönöm a figyelmet . Most pedig pedig következzék egy beszámoló a fallosz fesztiválról, melynek során termetes szent brokikat visznek körbe a város egyik szentélyéből a másikba, miközben söröznek és pénisz alakú nyalókákat szopogatnak . Rendben, ez a blogger tökéletesen meghülyült - nyugtázhatnók,

Ismét egy nagyon érdekfeszítő kiállítás van most Tōkyōban, Kuniyoshi és Kunisada, az ukiyo-e utolsó nagy mágusainak műveiből a Bunkamura Museum of Art rendezésében, éppen a minap kezdődött. Az ukiyo-e számos korábbi bejegyzésben szerepelt már a blogon, jelentőségéről annyit, hogy Edo-korban (1603–1868) TV, internet és divatmagazinok hiányában e sajátos műfaj közvetítette a legújabb divatot, popkultúrát, szórakoztatást. A két mester pedig igencsak tevékenyen vette ki a részét ukiyo-e művek gyártásában, mi több az éra legnépszerűbb művészei közt tartották őket számon.  tele van a város a kiállítás plakátjaival Utagawa Kuniyoshi (歌川 国芳 1797 -1861) és   Utagawa Kunisada (歌川 国貞, 1786 -1865) művésznevű alkotók bár mindketten az Utagawa iskola alapítójának, Utagawa Toyokuni (歌川豐國, 1769 - 1825) tanítványai voltak, mégis meglehetősen eltérő stílusjegyekkel operáltak, éppen ezért kettejük munkásságán keresztül mutatja be a tárlat a kései ukiyo-e jellegzetes stílusjegyeit, mely műve

A kínai kocsmológia tudományos blogsorozat után belekezdünk a japán kocsmológiába is, mely szintúgy hasonló komolysággal fogja végigjárni a témát itt Tōkyōban. Ma Shinjukuban jártam, akadt a zsebemben egy gopro ezért gondoltam végigjárok az Omoide Yokochón (思い出横丁) " emlékek sikátora '. a sorozat nyitányaként. Mi is az a yokocho ?  A yokocho effektíve sikátor, szűk kis utcácska, mely egy totális más Tōkyōba vezethet el bennünket, mint amit a széles sugárutak és felhőkarcolók dicsfényében megszokhattunk. Az Omoide Yokocho - vagy a Shinjuku állomás nyugati kijáratánál található, az évtizedek számos tűzesetét és szerencsétlenségeit számos épület átvészelte, s valódi romkocsma labirintust találhatunk itt, melyekben yakitoritól a motsu-nabén át a soba tésztásig számos falatot szerezhetünk a sör és szaké mellé.   A nevezetes szűkös utcácskákat " pisás sikátorként " (ションベン横丁) is szokták volt emlegetni, mivelhogy az 1999-es tűzvész előtt nemigen voltak mosdók a ki

" Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi " - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból.  Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat . Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera. Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy fe