Bejegyzések

Shirasagi-no-mai - 白鷺の舞

Kép
A Shirasagi-no-mai (白鷺の舞), azaz a fehér kócsag táncát minden év április második (illetve november harmadik) vasárnapján rendezik meg a tōkyō-i Sensōji-templomban , mely a japán főváros legrégebbi buddhista komplexuma. Az idők során csaknem végleg homályba süllyedt hagyományt a közelmúltban, 1968-ben élesztette fel az asakusai turisztikai szövetség, hogy ezzel emlékezzenek a Meiji-korszak kezdetének 100. évfordulójára (1868-1912), mely a modern Japán létrejöttének korszaka volt, mi több ezen éra kezdete során nevezték át Edōt Tōkyō ra. A tánc története azonban ennél sokkal régebbi időkre nyúlik vissza. A Sensōji-templom tulajdonában lévő Keian Engi Emaki (慶安縁起絵巻, 1652-ből) tekercsek emlitést tesznek az esemény eredetéről, mely szerint a fehér kócsag tánc egyike volt azon rituáléknak, melyet a béke megőrzése érdekében végeztek. Egyes fejtegetések szerint rituálét eredetileg feltételezhetően a Kyōtō ban (a korábbi japán főváros) található Yasaka-szentély (八坂神社) illetv

Zenkōji - 善光寺

Kép
Nagano városában nem túl sok érdemes látnivaló van bár, a Zenkōji templom (善光寺) viszont minden kétség kivül megér egy látogatást - rég jártam hasonlóan érdekes buddhista templom-együttesben! A Zenkōji az egyik legnépszerűbb, mi több a japán buddhizmus számára az egyik legfontosabb templomok egyike, melyet még az i.sz. 7. században alapitottak. Népszerűsége többek között annak is köszönhető, hogy a Zenkōjit még azelőtt alapitották, hogy a buddhizmus Japánban különöbző tanitásokra /iskolákra szegregálódott volna, ezáltal valamennyi szekta számára egyaránt szent helyként tartják számott - nem túl sok ilyen hely van Japánban, ha van még egyáltalán.  Ezért van az is hogy manapság a Tendai és a Jōdo-szekta is egyaránt "osztozik" a templomon, és közösen tartják fenn. A templomban található Amida Buddha ábrázolása, ami  két rivális szamuráj-család hadakozásából adódó zavaros időszak harcainak káoszában egyszer csak egy csatornába került. A legenda szerint egy Hon

Pokolvölgye majmai

Kép
Jigokudani , vagyis a Pokol-völgye (地獄谷) a hely neve, ahol Japán híres hómajmai tengetik mindennapjaikat. Tokyo, shinkansen, Nagano, onnan még busz, majd 40 percnyi túra a hófödte rengetegben s már fél nap utazás után ott is vagyunk a majmok bolygóján, vagy mi völgyében .  Jigokudani Yaen Koen (地獄谷野猿公苑), melyet Gaikoku mint Snow Monkey Parkként ismer, a szigetország egyik közkedvelt turistalátványossága, hiszen itt szó szerint tesközelből lehet a Nihonzarukat (ニホンザル), azaz a japán makákókat ( Macaca fuscata , vörös pofájú makákó) megfigyelni. Becslések szerint Japán szerte mintegy 150,000 egyed garázdálkodik egészen a féltrópusi régióktól, úgymint a Kyushu-tól délre található szigetektől Észak-Honshú erdős hegyeiig bezárólag, Hokkaido klímája viszont már túlságosan hideg az emberszabású szőrmókoknak.  Az ősmajmok vélhetőleg a koreai-félszigetről érkeztek valamikor 300 - 500,000 évvel ezelőtt, még jóval azelőtt, hogy az ember megvetette volna láb