Doufukuai

A Sarushima (猿島), vagyis Majomsziget Yokosukától (横須賀市) pár perc hajóútnyira található kis sziget, mely mára leginkább turistalátványosság, avagy a pecások kedvelt célpontja, az Edo-korban viszont stratégia jelentőségű erődként funkcionált a szárazföld védelmében. Az 1800-as évek elején ugyanis a Tokugawa sógunátus katonai erőditményt alakitott ki a szigeten, aminek a maradványai a mai napig láthatóak. Egészen a második világháborúig katonai használatban is volt a sziget, a sógunátus ágyúit később modern tüzérségi lövegekre cserélték. S jóllehet valós harcok nem történtek a szigeten vagy a sziget közvetlen közelében a háborúk alatt, csak 1996-ban nyitották meg a civil közösség előtt. Azóta pediglen erősen megváltozott az egykori barakkok és katakombák funkciója: az egyik leghosszabb megmaradt földalatti átjáró manapság példának okáért a " Szerelem alagútja " néven fut, és állitólag ezen végigsétálva elmélyül a párok egymás iránti elkötelezettsége. Lol.   A sziget

A japán kocsmológia  áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt , amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból , és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Tachiguizushi (立ち食い寿司) - álló étkezős sushizó Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl

A japán folklór sorozat soron következő bejegyzésében egy rövid áttekintést nyújtunk a madarak elsősorban a shintó illetőleg a japán kultúrában betöltött szerepéről.  A madárszerű lények első irott feljegyzését illetően a következő sztori a talán legismertebb: kezdődött minden azzal, hogy úgy tűnt, soha nem ér véget a sötétség melyben a világ reményvesztettül esedezett a hajnal fényeiért, miképpen a Nap, illetőleg az Univerzum istennője, Amaterasu (天照) egyszerűen nem volt hajlandó előjönni nyughelyéről.  A többi isteni entitás - kami - belátta, hogy tenni kell valamit, hiszen a napfény nélküli élet nem tűnt optimálisnak. Valahogy ki kellett csalni Amaterasut, hogy ismét fénnyel töltse be a mindenséget. A terv a következő volt: egy tükröt tartani Amaterasu barlangjának bejárata elé (hogy elkapják a visszatükröződését), miközben kakasok ( ondori , 雄鳥) keltettek zsivajt, hogy felkeltsék az istennő figyelmét. A trükk beválni látszott - a kakasok kukorékolására, valamint a barla

2017 december közepén járunk, s mivel nemsokára hazaugrok egy kicsit, még mielőtt belevetődnénk az idei karácsonyba, visszapislantunk a 2017-es évre, azon belül is a kedvenc fotókra , ami az utóbbi pár év óta már-már hagyománnyá válik a blogon. Az idén számolni se tudom, mennyi kép készülhetett, minimum 14-15,000 fotó rejtőzhet az ezen esztendő számára nyitott mappákban. Ezekből kisérlem meg kiszortirozni ki a legjobb, de legalábbis legkedvesebb 15-öt, lásd alább: Három alkalommal próbálkoztunk a Skytree bevételével, mióta Tōkyōban élek, s idén harmadik alkalomra végre sikerült - és azt mondom megérte: az esti fényekben vibráló, gigászi metropolisz látványa valóban nem mindennapi. Nem mellesleg, a 350 méter magason lévő kilátóban jöttem rá, hogy nekem kell egy drón . Divatguru az Omotesandōról - nem lehetett nem lefotózni e figurát! Vizcseppek az eső után - Numappara ködgubába burkulózótt lápvidékén barangoltunk, az egyik legjobb idei kirándulásunk során Backstreet B