Bejegyzések

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 3 - Jōkanji, a ribanctemető

Kép
Nincs mit eufemisztizálni, hisz arról van, ami a címben is szerepel. Nem túl mess zire a  Minowa (三ノ輪) megállótól a Hibiya vonalon, van egy kis templom, mely első ránézésre nem sokban különbözik valamennyi fővárosi templomtól. Sőt, második ránézésre sem, hiszen nem is az új templomépület borzolja a kedélyeket, ellenben a régi temető, mely közel 25,000 prostituált maradványait őrzi. Kusakabe Kimbei (日下部 金兵衛, 1841–1934) kézzel színezett albumimpapír fényképe a Yoshiwara lányokról az 1890-es évekből.  Újfent visszatértünk tehát az Edo-korba, s nagyító alá vesszük a korabeli japán szexipar egy sajátos intézményét, Yoshiwarát (吉原). A Tokugawa-érában mai napi Senzoku 4-chome alatt található terület egy legális vörös-lámpás negyedként funkcionált, mely Yoshiwara néven volt ismert. Yoshiwara igazából Nihombashiról költözött át az 1650-es években, a pusztító nagy tűzvész után mely kellőképpen leamortizálta a város részét, és kezdetben Shinyoshiwaraként (新吉原) volt ismert, a shin (新)

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Kép
Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye  (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi  Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete ) is. A Kubikiri "fejvesztő" Jizō A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vörös

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol.1 - Masakado átka

Kép
Tōkyō véráztatta múltjában hemzsegnek a szellemek, kísértetek, ezek közül az egyik leghíresebb Taira no Masakado (平将門, i.sz. 903-904), Japán egyik első híresebb szamurájának esete. Az ambiciózus Masakado bár nem lett Japán császára, elkanászodott feje sorozatos balszerencsét hozott az elkövetkező ezer évre. Masakado egy feltörekvő Kantō régióbeli hadúrként egy nap elérkezettnek látta az időt, hogy Japán császárának deklarálja magát - pechjére viszont már volt egy ,  Kyōto ban, azaz az akkori fővárosban, így elgondolása felkelésnek bizonyult (平将門の乱). A kyōto-i udvar pedig gyors elhallgattatása véget vérdíjat tűzött ki fejére, két hónappal később pedig a mai Saitama (埼玉) tartomány területén lévő csatában sikerrel járt az akció - Masakado szeme közt egy nyílvessző formájában. Ennyivel azonban nem ért véget a dolog: Masakado fejét Kyōtoba vitték turnézni, az esetleges instant uzurpátorok kedvének megszegése céljából. A legenda szerint viszont a levágott fej korántsem mutatta b

擬態語 kalauz vol.1

Kép
Régen volt már nyelvi témájú bejegyzés, s minthogy 擬態語-ból szánalmasan keveset ismerek, a békát lenyelve egy új sorozatként következzék egy rövidke lajtrom mindenkinek, akinek hasznára válhat: るんるん: felfokozott izgalom, euforikus állapot, valamire nagyon várva, vagy valaminek nagyon örülni (ルンルン気分) びしびし: 1. ,hangutánzó értelemben egy hosszú, vékony tárggyal való ütés hangja (pl.: ostorcsapás), 2., hangulatfestésként gyors/durva/nyers módon cselekedni (先生は彼の間違いをびしびし指摘した - a tanár kíméletlenül rámutatott a hibáira) きびきび: 1., gyors, energetikus, életteli (彼の娘は動作がきびきびしている - nagyon eleven(en mozog) a lánya) 2., éles, pörgős beszéd (あの人の言うことはきびきびしている - lényegre törően/szellemesen/velősen  だらだら: 1.,lassan, cseppekben való potyogást, szivárgást, csorgást fejez ki (汗がダラダラです - kiver a víz) 2., lassú, vontatott, elnyúzott tevékenység (仕事をだらだらやっている - nyögvenyelősen/lustán végzi a munkát) 3., pihenéssel egybekötött lustálkodás (家でだらだらしてる - otthon lazulni)  のろのろ: 1. lassan, nyög

Japán folklór vol. 6 - szamuráj-szellem rákok - a Heikegani legendája

Kép
A Heikegani (平家蟹) egy őshonos japán rákfajta, melynek páncéljának mintázata az emberi arc vonásaira emlékeztet (lásd a képet alább) a japán folklórban pedig meg is van annak magyarázata, hogy miért: a Heikegani rákok a Heike/Taira (平家/平氏) szamuráj klán lelkeit őrzik, kik az i.sz. 1185-ös Dan-no-ura csatában (壇ノ浦の戦い) vesztek oda, mely tengeri ütközet az ország feletti ellenőrzésért folyó Genpei háború (源平合戦, 1180–1185) egyik legjelentősebb összecsapása volt.  Balra:Heikeposis japonica, jobbra: azonosítatlan japán harcos A legenda szerint a Heike szamurájok a Heikegani-rákban ( Heikeposis japonica ) születtek újjá, s klánjukhoz való ragaszkodásuk kifejezéséül félelmetes, harcos ábrázatú páncélt növesztettek. A Dan-no-ura csata a Heike monogatari (平家物語) - a Heike-klán története című XIII. századi japán háborús krónikának köszönhetően lett ismert, mint a japán történelem egyik mérföldköve, hiszen a harc a Heike/Taira klán totális vereségével, majd Minamoto Yoshitsune (源 義経)

Fukagawa hachiman matsuri

Kép
A Fukagawa hachiman matsuri (深川八幡祭り) egyike Tōkyō legnagyobb fesztiváljainak, mi több az egykori Edo három nagy ünnepének, mely minden három év augusztusában matsuri level 1000 szinten kerül megrendezésre, évente pedig kisebb kiszerelésben is megtekinthető. Mivel a mikoshi-menet a  Tomioka Hachiman -szentélyhez (富岡八幡宮), a főváros legnagyobb Hachiman-szentélyéhez kapcsolódik ( Kamakurában is meglátogattunk egyet még az év elején), a metrómegállóból ide tettünk egy kitérőt, hogy a mikoshi-parádé előtt kellőképp átszellemüljünk. Az átszellemülésben yakitori és sör is segített.  Majd átsétáltunk a közelbe a felvonulás helyszínéhez, ahol már melegítettek a tűzöltők, hogy a megfelelő pillanatban ipari keretek közt hűsíthessék a kamisamát.  A menet mintegy hírnökeként érkezett a pompás  Isuzu , mely nem egy sintó isten, ellenben egy kistehergépjármű . Tikkasztó hőség s távoli moraj, mindenki tikkadtan vár a menetre, rutinos játékosok az objektívüket is vízhatlanná te