Bejegyzések

百度一下,你就知道!

Kép
A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt: Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával. Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és k

A kínai pornográfia rövid története - 黄色文化

Kép
Mint sok egyéb mást Kínában, az erotikus, illetőleg pornografikus művészet kezdeteit is egészen az ókorig tolhatnánk vissza, mi több az időszámításunk utáni I. századig; a különböző erotikus alkotások produktuma viszont pusztán a X. századtól kezdett nagyobb méreteket ölteni, s csak a kései Míng-dinasztia idején (XVII. század) jutott el csimborasszójára. Az ősi kínai erotika egyaránt merítette forrását a z egyes taoista vallási praktikákból, valamint a császári udvarban burjánzó kurtizán-kultúrából; s az ezek jegyében született művek elterjedése elsősorban Sūzhōu (苏州), Hángzhōu (杭州), valamint Guǎngzhōu (广州) városaiban élő középosztálybeli kereskedőréteg felemelkedésével állítható párhuzamba. A pornografikus alkotások a Míng-dinasztia érájában chūngōnghuà (春宫画) - "tavaszi palota-festmények" elnevezés alatt futottak, utalva ezzel a Gùgōng (故宫), vagyis a Tiltott város falain belül feltételezett pajzánkodásokra. Apropó, a legtöbb fiktív erotikus alkotá

Amikor Hollywood kínaiul tolja

Kép
Akkor az alábbi videóban látható vicces jelenetek születnek. Tíz ok tehát, hogy miért is érdemes kínaiul tanulni: Kedvencem a 7-es - " I speak mandarin, cantonese, all the dialects! 你好吗?" - ergo egy úriember beszéli a mandarint , a kantonit , meg az összes kínai dialektust . Még szép! Némelyik tökéletesen érthetetlen - Bruce Willis -, némelyik nem is rossz - Keanu Reeves -, akárhogy is, derekasan bebiflázták a szkriptet, a nézőknek meg úgyis mindegy...

Kentaro

Kép
Még mielőtt bármi kapcsolatba lettem volna Japánnal, DJ Kentaro (ディージェイ ケンタロウ) már akkor is kedvenc lemezlovászaim közé tartozott. De világszerte is az egyik legismertebb mágusról van szó turntablist berkekben, ki már nagyon fiatalon felhívta magára a figyelmet elképesztő virtuozitásával. Már 2002-ben (húsz évesen) megnyerte a DMC világbajnokságot, ezzel az első ázsiai is volt, akinek sikerült azt bezsebelnie. Eklektikus és sebészi pontosságú szettjeivel a kortárs lemezjátszó világ legtündöklőbb csillaga a másik japán legenda - Krust - mellett (bár egyik sem szereti az összehasonlítást), és Krust labelje, méltán híres a Ninja Tune kiadó terjeszti az ő lemezeit is. Idén is járt Magyarországon, s tavalyi fellépéséhez hasonlóan erről is sikeresen lemaradtam, de nem adom fel... Apropó, érdemes figyelemmel kísérnünk az A38 legújabb legújabb sorozatát, a Rising Sun -t , mely kifejezetten japán zenekarokat és előadókat csábít hozzánk, hogy a magyar közönség is megismerkedhessen

Kínai társadalmi tipológia

Minden társadalomnak megvannak a maga sajátos személyiségtípusai, illetve embercsoportjai, akik személyiségjegyeik alapján hasonlítanak egymásra, legalábbis valamilyen közös tulajdonság alapján tipologizálhatóak. Nincs ez másképp a kínai társadalomban sem. Alapvetően sztereotípiákon alapuló, kissé maliciózus poszt következik, mely persze korántsem az egész társadalomra vonatkozik, pusztán kiragadja annak jobban körülhatárolható, egyúttal jobban kifigurázható szegmenseit. 爆发户 Bào ​ fā hù - a " kitörő egyén " [értsd: a hirtelen meggazdagodottak, újgazdagok], általában arrogáns, túlméretezett okostelefonjába hangosan kiabáló, jómódú férfit illetnek vele, aki mondjuk - tekervényes úton - egy korábban állami kézben lévő vállalatot vett kezelésébe; s az azzal megnövekedett kompetenciát nem rest mindenki tudomására juttatni. Kivált az éppen aktuálisan bérelt KTV -s cukibabának, vagyis a x iǎo ​ mì -nek. 小 蜜 Xiǎo ​ mì - a " kis mézes/édes ", derogáló kifejezé

火把节

Kép
Kína délnyugati Sì​chuān (四川 ), Yún​nán (云南 ) Guì​zhōu (贵州), valamint Guǎng​xī (广西 ) tartományainak rurális területein él elszórtan az yí - nemzetiség ( 彝 族), mintegy nyolc millió fővel. Főképp földműveléssel, illetv e pásztorkodással foglalkoznak, nyelvük - nuòsū yǔ (诺苏语) a sino-tibeti nyelvcsalád tibeto-burmai ágához tartozik, igen közel áll a burmai nyelvhez. Ismertetőjegyeik közé tartozik a tigris-, és tűzkultusz, valamint a fekete szín imádata, s legtöbb ünnepük a felsoroltak köré csoportosul; ezek közé tartozik a fáklyafesztivál - huǒ ​ bǎ jié ( 火把节) is. A huǒ ​ bǎ jié tekinthető valamennyi közül a legfontosabbnak, és legszélesebb körben ápolt tradíciónak, pusztán vallásukban betöltött szerepe miatt is. Az yí hagyományok szerint a fáklyafesztivál a hatodik holdhónap huszonnegyedik napjára esik, a luniszoláris naptárrendszerből adódóan. A fáklya a melegségérzet, illetve a napfény szimbolikájával bír számukra, mely kivezette az ősi embereket a sötét időkből. Számos le

Tücsökzene, tücsökharc - 蟋蟀文化

Kép
Gyakran idézett mondás szerint Kína legfontosabb időtöltése a huā ​ ( 花), ​ niǎo ( 鸟) yú( 鱼), chóng ( 虫), ergo a virágok, madarak , halak és rovarok. Példának okáért több erkélyen van olyan kerámiatál, melyben lóng jing (龙 睛 ) -"sárkányszem", tiān wǎng (天 往) - "égre néző" halakat tartanak, melyeknek szemei a fejük tetején vannak. De visszakanyarodva a témához, a tücskök is a "házi kedvencek" közé tartoznak, mik alapjáraton bánatos énekükről híresek, de gladiátorküzdelmekre is alkalmazhatók, sőt madáreleségnek is tökéletesek. Nán ​ jīn g -ban sétálva kaptam lencsevégre egy tücsökárust. A kínaiak imádják a tücsköket, melyek oly hangosan énekelnek, hogy jīn ​ zhōng -nak ( 金 钟 ), "aranycsengőnek" illetik őket. A tücsöktartás hangjuk miatt, illetve viadal céljából elvileg egészen a Táng -dinasztiáig nyúlik vissza (bár a lenti video szerint a hadakozó fejedelemségek [ i. e. 476 - i. e. 221] koráig), a Sòng ​-korban is a teaházak kísérőjelen