Doufukuai

Ha már a japán agresszióról esett szó, akkor ímhol egy régebbi recenzióm az egyik legjelentősebb XX. századi kínai író, Ba Jin egy alkotásáról, az örök élet tornyáról , melyet az előző poszt által szült történelmi szituáció ihletett. A 20. századi kínai irodalom történetét nagymértékben befolyásolta a nyugati eszmeáramlat. A régi rendszer írástudóinak eltűnésével párhuzamosan egy új értelmiségi osztály emelkedett fel, melynek tagjai Amerikában, Európában, Japánban folytattak t anulm ányaikat. Ez a kínai értelmiség Kína megmentésének útját a hagyományok teljes körű elvetésében, és a Nyugat szisztematikus utánzásában látták [1] . A harmincas években született meg Kínában a modern, kritikai realista regény, kiknek képviselőihez tartozott Li Feigan (1904-2005) is [2] . Otthonában, majd Sanghajban tanult, ösztöndíjjal 1927-ben érkezett Párizsba. Fiatalkorában maga is az anarchizmus híve volt; erre utal írói álneve is, mely két kedvenc írójának, Bakutyin és Kropotkin neveinek első é

A kelet-ázsiai geopolitikai viszonyok átrendeződésének értelmében a korábbi kínai hegemóniát fokozatosan felváltotta az imperialista nagyhatalommá növekedett Japán uralma. Társadalmának működése immáron elválaszthatatlanul összekapc solódott a globális gazdasági, illetve politikai folyamatokkal, s az első világháborút követő konjunkturális időszak alatt felgyorsuló gazdasági, és társadalmi válto zásokkal együtt járó szociális feszültségek új erőket hoztak létre: Japán Kína-politikáját az 1924-1927 közötti időszakban a liberális politikát folyt ató Minszeito-kabinettel szemben 1927-től Szeijúkai-mineszterelnök, valamint Tanaka tábornok Kínával szemben folytatott keményvonalas fellépése váltotta fel. A Japánban fennálló túlnépesedési válságot katonai expanzió, terjeszkedés formájában vélték megoldani, [1] amiről szemléletes képet festenek egy japán ezredes 1930-as évek közepében írt esszéjének sorai: „Japán számára csupán három lehetőség maradt, hogy enyhítsen a fölös népességből fakad

No. Már hónapok óta nézegetek egy oldalt a tavaly decemberi nyelvvizsgám eredményét illetően, és még mindig nincs rajta semmi. Mert az oldal nem működik. Viszont ma mondtak egy másik oldalt, ahol már talán hónapok óta rajta van ez az eredmény, ami pont olyan, mit reméltem, illetve kitűztem magam elé [300/250 pont]. Persze effektíve nem sokat ér, hisz ez pusztán az a szint, ahonnan már nem hagyja abba az ember, de sok mindent még nem lehet kezdeni vele. Ámde eszemben sincs abbahagyni, és ha viszont összejönne az ösztöndíj, ami már csak Kína válaszán múlik, akkor jócskán fellehetne tupírozni azt a szintet, aminő tudással most rendelkezek, ergo reménykedek. Akárhogy is, azért örülök, hogy megvan, főleg olyan körülmények közepette, ahogy megírtam , több, mint fasza.

A japán kultúra számomra egyik legérdekesebb szegmensét a gésák világa adja, kik alapjában véve testesítik meg valahogy Kelet egész misztériumát. Negédesen finomkodó, lágyan cseverésző, intelligens, italt töltő, alázatos, minden vágy beteljesítője - ez mind a gésa személyének nimbusza. Róluk szól e bejegyzés. Elsőként is maga a szó, illetve az írásjegyek 芸 者 geisha tagjaiból a 芸 gei művészetet jelent, míg a 者 sha pedig a kínaiban zhě - nek ejtendő, és egy nominalizáló partikula, akárcsak a japánban, így a szóösszetétel jelentése ' művészetet végző ' [a kínai és a japán nyelv kap csolatáról dióhéjban: a klasszikus kínai műveltséget, és az azzal járó kínai írást valamennyi Kínát övező ország, úgy mint Japán vagy éppen Korea átvette, csak aztán rájöttek, hogy nekik ez annyira mégsem fekszik, így fabrikálták meg saját írásrendszerü ket mind Koreában, mind Japánban. No most a japán nyelvben található bonyolultabb írásjegyek, a kanji -k, azok nem mások, mint klasszikus kínai írá

Na tehát a Koreai-félszigeten, immáron a XIX. században járunk. Tárgyalt királyságunk abban a hitemben él, hogy örökre fenn tudják tartani ezt a vak dióhéjba zárt status quót, kivált, hogy 1866-ban a Tedong folyón felvonuló amerikai Shermann cirkálót - mellyel egészen Phenjanig jutottak, majd ott a hajó legénysége királysírok fosztogatásába kezdett - még a helyőrség gond nélkül felgyújthatta. (Az Észak-Koreai agitáció szerint persze Kim Ir Szen dédfaterja vezette a hazafias akciót.) Egyébként pedig ez a már-már hermetikus izoláció nem sok jó hozott sem az ország külpolitikájának, sem belpolitikájának. Az ország gazdasága tönkrement, nincstelenek egész tömegei menekültek a kínai határvidék felé, mindeközben az udvar horribilis összegeket szánt nagyszabású, reprezentatív építkezésekre, melyek az állam hatalmát voltak hivatottak demonstrálni. 1872-ben, a már pattanásig feszülő helyzetben lemondásra kényszerítették az uralmon lévő Tevongunt , ki régensként uralkodott fia, Kodzsong f

Korea történetét valahol a XIII. században hagytuk abba, szóval 1231-ben a mongol invázió a Korjói Királyságot is elérte, egy mai napig élő legenda szerint megbecstelenített koreai nők tízezrei lettek öngyilkosok. És még mindig nem tértek napirendre Koreában az eset fölött. A királyság uralkodó osztálya meghunyászkodott [amúgy ez egy tipikus marxista történetírói kifejezés - amiket imádok - ám mégis mi a fenét mást csinálhattak volna egy világhódító mongol invázió előtt] a Kínában hatalomra került Kubiláj kán alapította Yuan dinasztia előtt. A külső fenyegetések ezzel azonban még nem értek véget, hiszen a Yuan dinasztiát megbuktató kínai seregek, az ún. "vörösfejűek" 1359-ben a Koreai-félszigetre is ellátogattak, és évtizedekig tartó háborúskodás tört ki: az időközben hatalomra jutó Ming dinasztia is igény tartott a Korjóval való hűbérviszony fenntartására. A kínaiak kiűzésére egy Li Szong Ge (Lee Song-ye) nevű hadvezért neveztek ki, ő ehelyett a jószomszédi viszony

Ma megbirkóztam Kim Ir Szennel , illetve hogy vele pont nem, sem az oldalt szemrevételezhető szépséggel, csupán Korea törijével úgy egészében, és elég rendesen legyűrtem, na. Eredetmítoszokat húztam, amik a következőképp szólnak: 1., az első, samanisztikus-totemisztikus hagyományokhoz köthető eredetmítosz szerint Hvánun égistennek már a töke tele volt azzal, ami a földön folyik, ezért leküldte fiát, hogy rendet vágjon maga helyett is. Mikor a fiú leszállt a földre, színe elé járult egy medve és egy tigris azzal a feltett szándékkal, hogy ők emberré szeretnének válni. Az istenfiú szerint megoldható volt, egy barlangba kellett vonulniuk száz napra, s csak fokhagymát ehettek. A tigris pár nap elteltével elkezdett kiabálni, hogy gyurcsányorbánmonnyonle , és elhagyta a barlangot. Ám a medve állhatatos maradt, és ennek jutalmául egy gyönyörűséges emberleány lett belőle, mely igencsak felkeltette Hvánun isten fiának figyelmét. Így kettejük nászából született Tangun Vanggom, aki i.e. 2333