Bejegyzések

kínai argó címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kínai tolvajnyelv vol. 3- Fekete beszéd II.

Kép
Volt már korábban szó a blogban fekete beszédről , Illetőleg a különböző titkos társaságokról is. Ami kifejezetten érdekes a korabeli kínai gengszterek és titkos társaságok kapcsán, az a nyelvhasználatuk: mivelhogy a titkos társaságok tagjainak mind volt egy teljesen átlagos élete/énje is, leginkább sajátos, csak egymás számára értelmezhető kódokkal, kívülállók szamara érthetetlen rébuszokkal kommunikálva azonosítottak egymást. A titkos társaságok , ergo a 帮会 hagyományos képzete egy meglehetősen átfogó fogalom, és egymástól igen eltérő jellemű csoportosulásokat is magába foglal. Akadtak ezek közül befolyásos kereskedők is, mint mondjuk a Kanális Bandája  (槽帮), a XVII. század elején alapított titkos kompánia volt felelős a Nagy Kanálison átfolyó kereskedelem teljes lebonyolításáért Beijing és Hangzhou között, több mint százötven évig. A bandatagoknak ugyebár meghatározott szabályokat kellett betartaniuk, köztük a hűség esküt, mely magába foglalta példának okéért a prostitúcióró

Kínai tolvajnyelv vol. 2. - 黑话, a fekete beszéd

Kép
Jóllehet az előző bejegyzésben is egyfajta tolva j nyelvről , pontosabban egy sajátos bűnözői kódrendszerről  esett szó, a második felvonásban az igazi kínai argóra, a hēihuà-ra (黑话), vagyis a fekete beszédre térünk ki.  Az argót alapvetően egy valamit eltitkolni igyekvő társadalmi csoportosulás használja elsősorban, Kínában ezek először a különböző titkos társaságok voltak (秘密社会), melyek igen nagy hagyományra tekintenek vissza az ország történetében. Manapság kevésbé misztikusabb, ám hasonlóképp kívülállóknak érthetetlen marslakónyelvezet is tekinthetjük egyfajta hēihuà-nak (网络黑话), bár utóbbinál a cél mindenekelőtt saját identitásuk hangsúlyozása, illetőleg saját maguk szórakoztatása. Az elkövetkező példákban ellenben saját tevékenységük titokban tartására alkalmazott kifejezések következnek.   Ám először is néhány releváns szó, kifejezés:  hēishèhuì (黑社会): alvilág, bűnözők társadalma hēibāng (黑帮): gengszterek, bűnözők csoportja  fěitújítuán (匪徒集团): gengszter, bűnö

Kínai tolvajnyelv - 踩点符号

Kép
Az elkövetkező szimbólumok aligha pályázhatnának az év kanji-ja címre, kivált, hogy nem is írásjegyekről van szó, hanem egyfajta szokatlan, piktogramokon alapuló kódnyelvről (暗语), melyet tolvajok használnak maguk közt (hēihuà [黑话]- fekete beszéd )- adta tudtunkra   Sìchuān tartomány  fővárosának, Chéngdū-nak rendőrkapitánysága.  Ergo kínai argó képekben, avagy Chéngdū-i útikalauz tolvajoknak:  bal oldali oszlop: 1., 计划行动 - végrehajtási terv 2., 有4-5间屋子可偷 - 4-5 kirabolható helység áll rendelkezésre 3., 很有钱 - nagy suska/tele van pénzzel 4., 危险,避开 - veszélyes, kerülendő 5., 小心恶狗 - vigyázz, kutya (literálisan gonosz, kegyetlen, ördögi kutya) 6., 警察多 - sok zsernyák 7., 当心邻居 - óvakodj a szomszédoktól 8., 有报警器 - van riasztó 9., 容易被撞见危险 - könnyedén megláthatóságának veszélye/a tolvajt könnyen felfedezhetik jobb oldali oszlop: 1., 无人防备 - őrizetlen/őrök nélküli 2., 无人居住 - lakatlan 3., 单身女性居住 - egyedülálló nő által lakott épület 4., 1个孩子,2个女人,1个男人 - egy gyerek, két nő, egy