Bejegyzések

japán tradíció címkéjű bejegyzések megjelenítése

Omiyamairi お宮参り

Kép
Az omiyamairi (お宮参り), vagyis az első szentélylátogatás egy sintóista hagyomány Japánban az újszülöttek számára. Hagyományosan a születést követő első hónapban került sor a ceremóniára (31 nap a fiúk, 33 nap a lányok esetében), a szülők és nagyszülők kíséretében, általában egy közeli szentélyben, hogy köszönetet nyilvánítsanak a babáért, illetve hogy a sintó pap a kisded egészségéért, boldogságáért fohászkodjon. Manapság az omiyamairit általában egyhónapos kortól 100 napos korig bezárólag szokták megejteni, nálunk is így volt, a múlt héten került sor a dologra. A híres, vagy ismertebb szentélyek esetében valódi dugó szokott lenni a várakozó családok hosszú sora előtt, és mivel időpontot foglalni nem lehet, azt a taktikát választottuk hogy korán megyünk a jinjába (神社, azaz szentély), még a gyerekáldó   rush hour előtt, szerencsére pont elsőként érkeztünk meg, igaz, pusztán egy helyi szentélyről volt szó esetünkben. Omikuji "szerencse lottó" Ünnepi ruci is dukál a ceremóniához

Oshōgatsu vol. 1- újévi japán szokások

Kép
Miután a karácsonyi ünnepek szerte a világban lecsendültek, a valódi ünnepi hangulat csak épphogy elkezdődik Japánban. Miképpen karácsony - mint a halloween - is egy mókás matsuri-szerűség, ám Japánban minden kulturális tartalom vagy tradíció nélküli dolog. Az igazi év végi, azaz év eleji Japán hagyományos ünnep az oshōgatsu (お正月), ergo az újév.  Hatsmode a közeli szentélyben A január harmadikáig tartó ünnepségsorozat alapvetően egy csendes, nyugodt családi ünnep, ami hagyományosan nem a tűzijáték és bulik kíséretében, ellenben többnyire otthonukban tartanak az emberek a nenmatsu nenshi (年末年始) az év vége/újév kezdete közben. S hogy hogyan is érdemes várni az új esztendőt Japánban, arról következzen egy kis áttekintés alább: Jószerencse-be, démonok ki! Szerte a várost  kadomatsu (門松) és shimekazari (注連飾り) árusok lepik el, s a boltokon, hoteleken egyéb intézményeken kívül a családi otthonok ajtajára is felkerülő dekorációk esztétikai értékük mellett praktikus funkc

Fukagawa hachiman matsuri

Kép
A Fukagawa hachiman matsuri (深川八幡祭り) egyike Tōkyō legnagyobb fesztiváljainak, mi több az egykori Edo három nagy ünnepének, mely minden három év augusztusában matsuri level 1000 szinten kerül megrendezésre, évente pedig kisebb kiszerelésben is megtekinthető. Mivel a mikoshi-menet a  Tomioka Hachiman -szentélyhez (富岡八幡宮), a főváros legnagyobb Hachiman-szentélyéhez kapcsolódik ( Kamakurában is meglátogattunk egyet még az év elején), a metrómegállóból ide tettünk egy kitérőt, hogy a mikoshi-parádé előtt kellőképp átszellemüljünk. Az átszellemülésben yakitori és sör is segített.  Majd átsétáltunk a közelbe a felvonulás helyszínéhez, ahol már melegítettek a tűzöltők, hogy a megfelelő pillanatban ipari keretek közt hűsíthessék a kamisamát.  A menet mintegy hírnökeként érkezett a pompás  Isuzu , mely nem egy sintó isten, ellenben egy kistehergépjármű . Tikkasztó hőség s távoli moraj, mindenki tikkadtan vár a menetre, rutinos játékosok az objektívüket is vízhatlanná te

Hachiōji matsuri

Kép
Minden augusztus első péntekjétől kerül megrendezésre a három napos Hachiōji fesztivál , mely ezen intervallum alatt a [ pia]-parádé-performansz pikáns triászát igyekszik matsuri level 1000 szinten prezentálni. Hachiōji (八王子市), anno textiliparáról hírös város az Edo-korszak egyik jelentős útvonalán, a Kōshū Kaidōn (甲州街道) helyezkedett el, mely út a főváros Edót és az akkori Kai-prefektúrát (甲斐国, a mai Yamanashi-prefektúra) kötötte össze egymással. Az ünnep eredetét tekintve eredetileg két különböző fesztivált is rendeztek a környéken, mely két külön dashi (山車) felvonulással járt, az egyiket a Hachiman Yukamo (八幡八雲神社) szentélynek, míg a másikat a Taga-szentélynek (多賀神社) szánták, melyek egyaránt Hachiōji régi városának külvárosában lokalizálódtak a Kōshū úton.  1961-ben a két ünnep végül egyesült, és ekkor váltott a Hachiōji matsiru elnevezésre is, melyhez dashi kocsik, és ez ezekhez tartozó népes ujiko (氏子), azaz a hívők kompániája is csatlakozott.  簓獅子舞 Az ünnepségsoroz