Bejegyzések

Yí​hé​yuán címkéjű bejegyzések megjelenítése

Běi​jīng 3. nap - 颐和园

Kép
Běi​jīng -i tripünk harmadik napján kissé visszavettünk az erőltetett menetből, és a Nyári Palota - Yí ​ hé ​ yuán (颐 和 园) felé vettük az irányt, mely egyike Běi​jīng legfőbb attrakcióinak. A Nyári Palotára minimum egy fél napot kellett szánnunk, sőt, még egy kicsivel többet is. Manapság turistákkal agyonra megtömve, kis zászlós belföldi cserkészcsoportokkal van körbeandalogva az Yí ​ hé ​ yuán, mely rengeteg templommal, kerttel, tóval, sétánnyal egykor a császárok játszóterét képezte. A Tiltott városban nyaranta igen erőteljesen túlfűtött hangulat uralkodott, már csak az elviselhetetlen hőség miatt is, ezért a perzselő napsugarak a császár seggét megégetendő elkerülése végett az éppen aktuális huáng ​ dì-t a hűvösben való kapálás helyett a Nyári Palota felkeresésére ösztökélték. Qián ​ Lóng ( 乾 隆) császár elgondolása szerint a Nyári Palota nem volt elég tágas kiscsaládjának, ekképp regnálása alatt jelentős plasztikai műtéteken - kifejeze tten a megnagyobbításra fókuszál