Bejegyzések

Nikkō címkéjű bejegyzések megjelenítése

Senjōgahara

Kép
Senjōgahara (戦場ヶ原) a kedvenc mocsaram. Már sokadjára járok itt , de még mindig nem unom, egyszerűen mert a nagyszerű túra majdhogynem teljesen néma, mozdulatlan természetben vezet végig, hol hatalmas nyitott terektől egészen fenyvesek homályos rengetegében egyaránt barangolhatunk a mintegy 400 hektáros kiterjedésű, különlegesen szép lápvidéken . A közeli Chūzenji-tónál szálltunk meg az előző este, ami talán a legközelebbi hely a mocsárvilágtól, 7 km, busszal 10-15 perc, attól függően a tó melyik részén van a szállásunk. Kora reggel indultunk neki a tripnek, hogy elkerüljük a tömeget, bár itt szerencsére sosincs tömeg.  A legendák szerint e mocsár valaha harcok mezeje volt, innen ered neve is, hiszen a Senjōgahara harcmezőt jelent.  Az istenek Senjōgaharában történt összecsapásának (戦場ヶ原神戦譚) nevezett sztorija szerint, még jóval az emberi dinasztiák előtt, a legendabeli istenek korában az egykori Shimotsuke tartomány (下野の国, ami nagyjából a mai Tochigi-prefektúra terüle

Kirifuri-felföld

Kép
Őrült dilemma súlyos malomkövei őrölték, s szilánkokra forgácsolták lelkem végig a múlt hét során. A dilemma tárgya pediglen, hogy mit vigyek magammal a hétvégi kirándulásra Nikkō ba.  Ugyanis nemrégiben szereztem egy Osmo Mobile 2 -t, amit mindenképpen szerettem volna tüzetesebben kipróbálni, csakhogy tudniillik a tasak, amivel jön, némileg drabális a szerkezet egyébiránt nem túl nagy voltához képest. Na mármost drónt biztosan vinni akartam a felföldre, és azon a kalkuláción kaptam magam, hogy a drón, az Osmo, és a D610 már objektív nélkül sem fér be a Lowepro 400 AW-be. A kisördög, azaz a józanész pedig azt súgta, hogy a Nikont otthon kell hagyni.  Soha nem utaztam még Nikon nélkül . Polgárpukkasztó volt maga a gondolat is otthon hagyni, de hát a tököm vigyen annyi cuccot, főleg hogy már tudtuk pár nappal az út előtt hogy újfent esni fog - talán egyáltalán nem sikerül majd fotózni, ez is benne volt a pakliban. Mindenesetre, amikor pakoltam be a táskába, a polcon pihenő D610

Nikkō újratöltve

Kép
Két hete kb. láttam valamit plakátot hogy Nikkōban micsoda kouyou (紅葉) pornó van, ilyképp újfent Napsugár városkájába tettünk egy kitérőt. Komoly dolog ám ez Japánban, imhol egy kouyou térkép csak Nikko városára vonatkozólag, hogy melyik területeken tekinthető még meg s már nem az irizáló őszi abszcisszió. Ami kapásból pozitivum volt, hogy az állomás, valamint a fő attrakciónak számito Sinkyo és Toshogu körül még őszi levél level 999 -en pörög az ősz. Ami szép: Nem is mi lettünk volna, ha az első napunkon nem szakad az eső. De mi voltunk és szakadt. Egyik kezemben esernyő, a másik kezemben gópró, a másik két kezemben a kamerám lett volna egy alkalomhoz adekvát négykezű világban, a hideg valóságban azonban pusztán két kézzel kellett beérnem, ami temérdek sok bénázáshoz vezetett, remélem az alábbi kép esőcseppjei kellően drámaiak ahhoz, hogy érzékeltessék e szituáció kihivását: Toshoguba nem mentünk be mert már egyszer voltunk. Na nem ez volt a legfőbb ellenvetés elle