Bejegyzések

Khaosan Tokyo Samurai hostel címkéjű bejegyzések megjelenítése

Tōkyō vol.1

Kép
Kelet-Ázsia nagy fővárosai közül az északi , a déli , (egy ideig Xi’an 西都 -ként) a nyugati után a keleti került terítékre, így második japán tripem ezúttal Tokyóba ( 東京 ) vezetett. A Spring Airlines ( 春秋航空 ) nagyszerű szolgáltatásait vettem igénybe, mely olyan szinten lowcost, hogy a fa padokon kívül a hajtóművek is fából vannak, a gépet ennek kapcsán leginkább a jóakarat repíti magasba, és bíztam benne, hogy nem az isteni szél ( 神風 ) hozza le. A gép egy jó óra késéssel indult, miután mindenki felszállt a gépre, három nyelven elmondták, hogy elkúrtuk , méltóztassanak várni.  Vártunk.  Egyetlen europoidnak látszó tárgy voltam a gépen, a stewiek jobbára kézjelekkel próbáltak kommunikációra sarkallni, 啊 , mr., please 啊 - ilyenkor általában dafke nem szólok, csak fülig érő vigyorral replikázok, mire végül kénytelenek voltak hozzám szólni, hogy  必须要系安全带 , na, így már világos kiscsillag. Aztán megérkeztünk Ibarakiba ( 茨城 ), de a Spring Airlinesnál ilyenkor még korai az öröm