Bejegyzések

Kelet címkéjű bejegyzések megjelenítése

A kínai Kolumbusz(ok)

Kép
A kínai Ming-kor (1368-1644) első fele híres volt a hosszú tengeri utazásokról, expedíciókról, amelyeket egy többek között egy eunuch, 郑和 Zheng He vezetett. Az eunuchok valamennyi nagy civilizáció - Egyiptom, Perzsia,Róma, Görögország történelmének gyakori arcai voltak. Kínában már a legendás ősi uralkodóház, a Xia-dinasztia korától (i.e. XXI.század) egészen az utolsó császári uralkodócsaládig, a Qing-dinasztiá ig , vagyis több, mint háromezer évig folyamatosan és állhatatosan őrködtek a császár ágyasai és az udvar rendje felett. Igen irigyelt munkakört töltöttek be, ám ez bizonyos helyrehozhatatlan biológiai veszteséget és nélkülözést vont maga után; ám a császárnak ezután nem kellett attól tartania, hogy az ágyasok és az eunuchok kapcsolata túlságosan elmélyül. Ugyanakkor az eunuchok a későbbiek folyamán egyre nagyobb feladatkörrel rendelkeztek, és a mandarinok kilencfokozatos hierarchiájában egészen a harmadik szintig tolhatták fel magukat, egyes főeunuchok akár még egy második he

长征 - A hosszú menetelés

Kép
Így örült mindenki, aki részt vehetett 1934-35 során a "hosszú menetelés" wellness akción, mezítláb a tibeti-fennsíkon, víz és élelem nélkül egyfajta méregtelenítő túra keretében. Annak ellenére, hogy kedvem lett volna lehúzni szakdolgozatom a rötyin, egyelőre elég pozitív kritikát kapott. Megosztok hát belőle még egy érdekes szeletet, mely a Chángzhēng-et, vagyis a hosszú menetelést tárgyalja. Mármost az előzményekről csak annyit, hogy 1927-ben felbomlott a kínai komancsok és a nemzeti párt, a Guomindang egységfrontja, melyet követően Jiang Jieshi (Csang Kaj-sek) rendre szadomazo jellegű büntetőhadjáratokat folytatott a KKP ellen, és ez odáig fajult, hogy koncentrikus erődrendszerek formájában akarták bekeríteni a tanácskörzeteket; ami olyannyira jól sikerült nekik, hogy Maóéknak menniük kellett. Ha már elindultak, hát kocogtak tizenkétezer kilométert hátborzongató körülmények közepette, mely egy metaforikus dimenzión a hatalom egyelőre távoli mezsgyéjére vezette őket. Szóva

A gésákról vol. 2

Kép
Minthogy anno mondottam volt, megvizsgáljuk a gésák mezítelen valóságát. Nos, elsőként is a kimono előtt érdemes lenne talán a gésa társadalom mögé nézni egy kicsit. Közösségük nem túl meglepő módon matriarchális vonásokat mutat, egy nagyasszony áll az élen (éppúgy, mint a drow elfeknél ), és ennek megfelelően viselkednek, mint aki mindenek fölött áll. K yoto -ban összesen öt gésa-negyed található, amik hanamachi -ként, vagyis 'virág városként' ismeretesek. Ezek közül háromnak ( Gion, Pontocho, Kamishi chiken ) egész jó reputációja van a másik kettőhöz ( Gion Higashi, Miyagawa ) képest. Csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak e szolgáltatások igénybevételét, minekutána a tárgyalt perszónák elképesztő összegekért dolgoznak. A gésa világ spektrumának másik vetületén tanyáznak a fürdős-gésák , akik nevükhöz illően fürdőházakban foglalatoskodnak, és a legtöbb japán egyszerű kurvaként néz le rájuk. Rendszerint egy kevésbé fontos pártfogó gardírozza őket (mármint hogy jár ho