Bejegyzések

címkéjű bejegyzések megjelenítése

年 Nián​ - avagy miért is kell annyit petárdázni újévkor Kínában

Kép
Most a holdújév kezdete óta minden nap reggeltől-estig petárdázik itt béna-eleven, az úton sétálva meg kikel belőlem a lélek, ha mellettem robbantgatnak. Ennek az újévi petárdás őrületnek is megvan a maga előzménye, több fajta változatban, ám a lényegi mondanivaló gyakorlatilag valamennyi történetben egyező. Egy legenda szerint volt egy rettenetes szörnyeteg, a 年 Nián (mely szó a mai mandarinban évet jelent), ami előszeretettel fogyasztott embereket, hosszú pofája volt, és beretvaéles agyarai. Alaptermészetét tekintve tengerben élt, ám minden tavasszal eljöt t árvátlanítani, emellett fák-virágok pusztultak, ámde távozását követően az élet újfent virágzani kezdett. Tartott ez egészen addig, míg egy piros gúnyát viselő öregembernek álcázott halhatatlan hős jobb belátásra nem bírta. S noha onnantól kezdve nem látták többé, a létezésébe vetett hit továbbra is fennmaradt, és a halhatatlan hérosz utasításait követve ezért díszítették fel - és a hagyományoknak megfelelően díszítik a mai nap