Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2016

新月灯花

Tegnap egy kis yokohamai kocsmában hallgattuk meg a Shingetsutouka (新月灯花 ) nevű lánybanda fellépését, mely a 2011-es fukushimai atomkatasztrófa óta az atomenergiától való megszabadulás (脱原発) és átláthatóbb kormánykommunikációt, illetve a Fukushimában élő gyermek és családok helyzetére való társadalmi figyelemfelhívás érekében járják az országot.
 Még több infó a zenekarról itt illetőleg emitt
Kapcsolódó bejegyzések:
Apokaliptikus zajterror á la Japán

Japán kocsmológia

Yokohama

Shanghai Underground vol.4 - Yuyintang

Mamika rave Shanghaiból

Jindaiji 深大寺

Tegnap bicajozás közben, voltaképpen véletlenül keveredtem el a Jindaiji templomhoz (深大寺), aminek megnyerő miliője arra késztetett, hogy kicsit utánanézzek a hely mivoltjának. A legendákról annyit, hogy volt egy vagyonos előkelő, bizonyos Ukon, kinek akadt egy gyönyörű leánya. Egy napon pediglen, egy Fukuman nevű figura érkezett egyazon faluba, s nyomban beleszeretett a lányba. Ukon viszont korántsem akarta lányát a jöttment idegenhez adni, ezért mindent megtett, hogy elzárja egymástól őket, ennek legpompásabb módját saját lányának egy szigetre való deportálásában vélte felfedezni.  
Fukuman erre megfogadta Jinja Daiōnak (深沙大王), az ezoterikus buddhista panteon vízistenségének, hogy ha sikerül kiszabadítania a szigetre zárt lányt, hálája kifejezéséül egy templomot emel az istenségnek. Mielőtt befejezhette volna fohászát, a misztikus teknős (reiki 霊亀) érkezett Fukuman megsegítésére, ami a szigetre transzportálta őt. Mindez annyira elkápráztatta Ukont, hogy végül feleségül adta lányát F…