Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol.1 - Masakado átka

Tōkyō véráztatta múltjában hemzsegnek a szellemek, kísértetek, ezek közül az egyik leghíresebb Taira no Masakado (平将門, i.sz. 903-904), Japán egyik első híresebb szamurájának esete. Az ambiciózus Masakado bár nem lett Japán császára, elkanászodott feje sorozatos balszerencsét hozott az elkövetkező ezer évre.
Masakado egy feltörekvő Kantō régióbeli hadúrként egy nap elérkezettnek látta az időt, hogy Japán császárának deklarálja magát - pechjére viszont már volt egyKyōtoban, azaz az akkori fővárosban, így elgondolása felkelésnek bizonyult (平将門の乱). A kyōto-i udvar pedig gyors elhallgattatása véget vérdíjat tűzött ki fejére, két hónappal később pedig a mai Saitama (埼玉) tartomány területén lévő csatában sikerrel járt az akció - Masakado szeme közt egy nyílvessző formájában.
Ennyivel azonban nem ért véget a dolog: Masakado fejét Kyōtoba vitték turnézni, az esetleges instant uzurpátorok kedvének megszegése céljából. A legenda szerint viszont a levágott fej korántsem mutatta bomlás jelét, ellenben meglepően fittnek mutatkozott; mi több arckifejezése egyre morózusabbá vált. A közszemle ráadásul nem tartott túl sokáig, ugyanis Masakado szelleme nagyon rosszul viselte fejének hiányát, a fej pedig a levegőbe emelkedett, és megkezdte repülését Kantóba a teste után kutatni, hogy egy nap ismét 'egész' harcosként folytathassa a küzdelmet. 
Hasztalan. A fej expedíciója sikertelenül zárult, és végül Shibasakai (柴崎村) halászfalunál, a mai Ōtemachi (大手町) területén landolt. A riadt falusiak a hosszú utazástól megviselt fejet megtisztították, és a Kanda-myōjin (神田明神) szentélybe helyezték el.
A mai nyughely felhőkarcolók ölelésében, pár percre az Ōtemachi megállótól 
Mintegy tíz évre rá azonban valamikor 950 körül a sírhely rázkódni kezdett, a fej nélküli szamuráj szelleme pediglen innentől kezdve rendszeres megjelenésével borzolta a helyiek idegeit, kik szüntelen fohászkodással próbálták a Masakado szellemét kibékíteni.
1616-ban a Kanda-myōjin szentély - mely istenként kezelte Masakadót - új helyre költözött, hogy az Edo-kor arisztokráciájának tágasabb rezidenciákat építhessenek helyére - a sírhely viszont érintetlenül maradt egy arisztokrata házának kertjében.
Masakado no Kubizuka (平将門の首塚) -'Masakado fejének dombja' -manapság is rendszeresen gondozzák
1869-ben a feudális rendszer bukását követően a az új Meiji-kormány pénzügyi minisztériumát helyezte Masakado feje mellé - a sírhely ezúttal is érintetlen maradt. 1874-ben a Meiji-kormány hivatalosan elítélte Masakadót, mint a császárság ellenségét, és megfosztották a Kanda-myōjin szentélybeli isteni rangjától.
Füstülők Masakadó békítésére
1923-ban a nagy kantói földrengés és azt azt követő tűzvész elpusztította Masakadó fejének emlékhelyét is, mellesleg a Meiji pénzügyminisztérium székhelyét is. A minisztérium újjáépítésének alkalmával elhatározták a sírhely exhumálását - a koponya viszont nem került elő, így a sír helyére való építésről döntöttek. Masakado feje nyugtának megbolygatása azonban végzetes hibának bizonyult. Seiji Hayamai (早速 整爾) pénzügyminiszter az építés elhatározását követően hirtelen betegségben elhunyt, és követte őt 13 hivatalnoka az elkövetkező két évben. Számos építőmunkás betegedett le vagy szerzett sérülést az építés során - elterjedt a hit, hogy Masakadó átkozta el az új építményt. 1928-ban a minisztérium leállította a munkálatokat, mi több eltávolította a készülő objektumot, és megkezdte évenkénti tisztító szertartását a sír körül. A kezdetben lelkesen végzett szertartásokat az évek múltával fokozatosan elhanyagolták.
Vad békaszobor a sír mellett - a béka kaeru (蛙) hangalakja azonos a kaeru (帰る) 'visszatérni' igével, melyet pozitív dolgok (jó szerencse, boldogság) visszatéréséhez is társítanak, így gyakorta látható szentélyeknél is.  
1940-ben villám csapott a pénzügyminisztérium épületébe, mely során keletkezett tűzben számos kormányzati épület leégett az Ōtemachi negyedben. A nap éppen Taira no Masakado halálának pontosan ezer éves évfordulójára esett.  A pénzügyminisztérium elköltözött, a sírhelyet rendbe hozták és a tōkyō-i önkormányzat tulajdonába került.
1945-ben a második világháborút követően, az amerikai erők kezelésébe került városrészben hozzáláttak a városrendezéshez, Masakado fejének nyughelye ideális helynek tűnt egy parkoló kialakítására - Masakado ezzel nem értett egyet: a munkálatokat különös balesetek kezdték hátráltatni:az egyik ilyen eset során a sír felé tartó buldózer felborult, vezetője meghalt. Miután a japán kormány tudtára adta az amcsiknak, hogy Masakadóval jobb nem szarozni, el is tekintettek a munka folytatásáról.
Masakado még a fejetlenség előtt
1961-ben az ingatlan visszakerült a japán kormányhoz, a megkezdett parkolót eltávolították és ismét tisztító szertartást ajánlottak fel Masakado tiszteletére, tovább hivatalosan is a testtelen szamurájfejnek szentelték az emlékhelyet. Nem meglepően, a sír melletti építkezések elkezdése után az építőmunkások újfent lebetegedtek, és a környéken lőtt fényképeken borzas hajcsomók jelentek meg a szóbeszéd szerint. Masakado szellemének kibékítésére a környéken lévő vállalatok képviselői minden hónap 1-15 között tiszteletüket róják a sírnál. Tegnap már 19-e volt, reméljük nem lesz belőle baj:
Az elmúlt ezer évben a sírdombocska környezete japán tehát pénzügyi központjává vált s a rontás ellenére is igencsak befelhőkarcolósodott. Kísértetsztori ide, kísértetsztori oda, az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a tōkyō-i önkormányzat a sírhely területére szándékozott építésekkel kapcsolatban sejtelmesen csak úgy foglalta össze a dolgot a kissé tört angol magyarázatban, hogy afterward there were many plans did not go well - 'aztán végül sok terv nem jött ki jól' enyhe wtf-faktorral.
A hadúr egykori hatalmából ma is érezhetünk valamit, ha belegondolunk hogy ezer év után is képes terrorizálni az aktuális hatalmat. A biztonság kedvéért gyújtottam is egy füstölőt neki.

Megközelítés: Hanzōmon vonal, Otemachi (大手町) megálló, a C7 kijárattól pár perc séta. Térképért klikk a Doufukuai kalauzra.

Kapcsolódó bejegyzések:

Szamurájszellem rákok - a Heikegani legendája

藪の中の黒猫 - klasszikus japán horrorfilm ajánló

Shanghai szellemtúra - kísértethistóriák a kínai metropoliszból

Kínai városi legendák - vámpírbanyától az Yan'an úti felüljáró alvó sárkányáig

Urbex - romvadászataim Kelet nagyvárosaiban

Megjegyzések

  1. 神田明神-ban csak futólag jártam, így nem is tűnt fel a 将門塚 léte :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ott nem jártam tegnap, csak most néztem jobban utána a sztorinak, bár ha minden igaz Masakadóhoz már nincs túl sok köze :)

      Törlés
    2. 神田明神-ban tavaly jártam, de akkor inkább a Szent Ló (?), meg a pedofil-animés 絵馬-k kötötték le a figyelmemet :) Tókjót nem szerettem, így nem sokat fényképeztem, de azért van 1-2 kép, amit az Ueno-Akihabara-Kanda-Jaszukunyi dzsindzsa útvonalon lőttem. Majd lehet, hogy felrakom a blogra.

      Törlés
    3. Nahát, érdemes lenne elmennem nekem is a 神田明神! w

      Helyes, várom a képeket!

      Törlés
    4. Üdv! Szeretnék segítséget kérni, mert csak talalgatunk. Lenne egy fotó, amin van három karakter egy páran azt mondták, hogy "8 sárkány kardja" kinek küldhetek egy képet erről?

      Törlés
    5. Üdv! Nekem küldhetsz a Doufukuai facebook oldalán.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

2017 top 15