Őszközép ünnepi szokások

A tegnap esti telihold is arról tudósított, hogy idén szeptember 19-re esik az őszközép ünnep (中秋节), mely eredetét tekintve a betakarítási ünnepekhez (收获的季节) kapcsolódik, Kínán kívül Vietnamban, valamint a Fülöp-szigeteken is celebrálták az ott élő kínai diaszpóra miatt. Maga a 秋 írásjegy eredetileg megérett termést jelentett (庄稼成熟曰秋). Hasonlóan a hálaadáshoz, az őszközép ünnep is a közösség egyesülése, valamint a köszönetnyilvánítás köré csoportosult, korábban Kínában a Holdnak mutattak be áldozatot (祭祀), bár a holdimádat (赏月)az ország egyes területén kizárólag a nők hatáskörébe tartozott. 

A Hold köré csoportosuló koncepció, valamint a holdsütemény feltalálójának Péjì-t (裴寂) tartják (a Sui-dinasztiát kiverő harcok során a 8. holdhónap 15. napján) ki az újonnan hatalomra kerülő Táng-dinasztia első főminisztere volt. A holdsüti a katonai ellátmány, porció (军饷) részét is képezte. Egyébiránt a Táng császárok közül Táng Xuánzōng (唐玄宗) holdkóros volt, és egyik éjszakai turnéja során (梦游), melyet a holdpalotában ejtett, rátalált a 8 halhatatlan körében is népszerű szivárványszínű ruhadarabra, a nichang-ra (霓裳羽衣曲), azóta a nép körében is széles körben elterjedt ünneppé vált (bizonyára mindenki szeretett volna magának egy nichang-ot, 笑). Az Északi Song-dinasztia ((960-1127) óta már formálisan is ünnepelték, a Ming és Qing-dinasztia alatt sem veszített a holdimádat.
Az ünnep eljövetele a holdnak való áldozás mellett a hideg időszak fogadását (迎寒) is magába foglalta, a füstölők gyújtása mellett különböző gyümölcsök, úgymint dinnye, alma, datolya, szőlő, és persze a holdsütemény (月饼) képezték az áldozati ételeket (祭品), ezek közül a holdsüteményt és a dinnyét semmilyen körülmények között nem volt szabad mellőzni, a dinnyét általában lótuszvirág formájúra szeletelték. A Hold istenének képmását (月亮神像) a holdsugár felé fordítva,gyertyát és füstölőt gyújtva fejezték ki a családok tiszteletüket. Természetesen a holdsütit nemcsak a Hold, de mindenki fogyasztotta szerte Kínában, és manapság is elmaradhatatlan. Úgy tartja a mondás, hogy a nyolcadik hónap tizenötödik napján a Hold valóban teljes, az őszközép holdsüteménye illatos s édes (八月十五月正圆,中秋月饼香又甜). (A mondás nem mindig állja meg a valóságot). 

Milyen további szokások kapcsolódtak az ünnephez? 

Dagály-les (观潮): főképp Zhejiang (浙江) környékén volt elterjedt szokás, nagyjából annyi értendő alatt, ami a nevében is van: kimentek, és megnézték a dagályt. 

Lámpások gyújtása (燃灯): őszközép estéjén lampionok egész hadát gyújtották, hogy ezzel is fokozzák a holdsugár nyújtotta világosságot, a mai Hubei és Hunan tartományok területén (湖广) napjainkban is fontos részét képzi az ünneplésnek. A Jangce alsóbb folyásánál (江南) lámpás hajókat farigcsáltak az ünnepre.

Rébuszok (猜谜): a holdújévi ünnepek mellett az őszközépi vigadalom során is gyakoriak voltak a különböző, lampionokba rejtett talányok, amiknek egy további funkcióját képezte, hogy időnként szerelmes üzeneteket is elrejtettek benne, ergo a talányfejtés a romantikát sem nélkülözte. E bejegyzés se lenne teljes egy rejtvény nélkül: 二月平 "a két hold egyenlő" - melyik írásjegyre kell gondolni?

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

2017 top 15