Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Urbex vol. 9 - Fuchū légtimászpont

Hu Jintao külpolitikájának öröksége


Hu Jintao egyik legfőbb ismertetőjegyének talán unalmasságát lehetne felhozni, tíz éves kormányzása alatt mindössze egy feljegyzés van arról, hogy viccet mesélt volna, az is a hajfestésről szólt. Ugyanakkor a Föld egyik legdinamikusabb, legenergetikusabb, és legházsártosabb helyének volt vezetője egy évtizeden keresztül. Felhőkarcoló-rengeteg és közel tízezer kilométernyi gyorsvasút hálózat lefektetése a semmiből, majd amint 2008-ban a világ szeme Kínára pillantott az olimpiai játékok megnyitása során, Hu szűkszavúan csak annyit mondott:"a 2008-as beijingi olimpiai játékok megkezdődtek". Hu Jintao látszólagos közönyössége viszont óriási önfegyelemről tesz tanúbizonyságot. 

Hu elnöksége alatt ugyanis Kína globális hatalommá nőtte ki magát, így nolens-volens nagyobb külpolitikai szereplésre is kényszerült egyúttal. Hu politikai öröksége mindenekelőtt három fontos kérdést vet fel: mennyire hagyta el Hu Deng Xiaoping alacsony profilú diplomáciáját, illetőleg az újdonsült jólét s hatalom hátterében mily mértékig vett fel egy merészebb, agresszívabb külpolitikai irányvonalat? Másodszor, mennyire befolyásolta Hut és a kínai pártelitet Kína geopolitikai pozíciója a kínai külpolitika meghatározásban? Harmadszor, Kína Hu Jintao irányítása alatt megérett-e a globális vezető szerepének, és az ezzel járó felelősség átvételére? Suisheng Zhao véleményében Hu sosem hagyta el igazán a Deng által kitaposott ösvényt, jobbára az „alapvetően nemzetinek” bélyegzett érdekek megvédésében vett fel egy keményvonalasabb politikát, érzékenyen reagálva a nemzeti szuverenitását érintő kérdésekre. Hu megválasztásakor, majd indulásakor Kína mind a nyugati, mind az ázsiai hatalmakkal feszült viszonyban volt, mely a történelem egyik „legmagányosabban fejlődő hatalmává” tette. Ez egyszerre tükörképe a Hu irányította Kína magabiztosságának, frusztrációinak, valamint a külpolitikában mutatott bizonytalanságának is egyszersmind.

Az „alapvető nemzeti érdekek” felfedezése

Mikor Hu átvette Kína irányítását, ő maga is a taoguangyanghui (韬光养晦) politikáját követte – ergo elrejteni önnön képességeit, a belső fejlődésre és megerősödésre koncentrálva, s csak a megfelelő idő eljövetelével felfedni azt -, melyet Deng Xiaoping fektetett le az 1990-es évek elején: Kína akkoriban meglehetősen korlátozott külpolitikai mozgásteréből adódóan legfőképpen az USÁ-val és a fejlett nyugati államokkal való konfrontálódás elkerülésére törekedett. Beijing ekképpen gyakorlatias lépéseket tett az Amerika jelentette potenciál, és az általa diktált nemzetközi rendszer tudomásul vételének értelmében. És mindemellett annak tudatában is, hogy az USA kulcsszerepet játszik Kína további modernizációjában. Az ázsiai szomszédok kapcsán a mulin zhengce (睦邻政策), vagyis a „jószomszédi viszony” ápolását tekintette elsődlegesnek Beijing, mivel a régió békéje elengedhetetlennek számított a gazdasági fejlődéshez.

Az egyes nyugati államoknál eredményesebben átvészelve a világgazdasági válságot, átvéve Japán helyét a világ második gazdasága pozíciójában a Hu adminisztráció utolsó stációjában a kínai külpolitika csikorogva fordult az alapvető nemzeti érdekek megvédése felé, melyet a „nemzeti túlélés legalacsonyabb foka”, vagy a „szükségképpen tárgyalóképes” kifejezésekkel definiáltak. Nyílt szándékkal jelezve Kína megnövekedett hatalmából eredő aspirációt, a kínai vezetők egyre több, és sokszor vitatható lépéssel bővítették ki az alapvető nemzeti érdekek lajstromát. E nemzeti érdekek üldözésével Kína egy mértékekkel aktívabb külpolitikába kezdett.

A nyugati államokkal való viszonyt illetően, Kína hajlandónak mutatkozott konfrontációkba való bonyolódásba, úgymint a világgazdasági válságért az amerikai hivatalnokokat tette felelőssé; visszautasította az együttműködést a koppenhágai éghajlat-változási egyezményben; megvétózta az amerikai követeléseket a Biztonsági Tanácsban az Iránt érintő szankciók ügyében.  A nyugati államok vergődése közben a kínai gazdaság és diplomácia egyre erőteljesebben bontja szárnyait,  így a Kína irányában kemény adóságokkal rendelkező Egyesült Államok meglévő elsőbbségét kihasználva igyekszik megzabolázni Kínát, mely által a kínai vezetők egy kevésbé kompromisszumos, és sokkal inkább a kihívásokkal szembenéző, az alapvető nemzeti érdekeket megvédő politika felvállalására határozzák el magukat. Minderre Obama a Dalai Lámával való 2010-es találkozásával replikázik, ám a kínai kormány az alacsony profilú diplomácia megnyilvánulásokat feledésbe borítva Kína felidézte Deng egykori szavait: „senki sem várhatja el Kínától a keserű gyümölcs lenyelését mely sérti nemzeti érdekeit”.

Az ázsiai-pacifikus térségbeli szomszédokkal Beijing alapvető nemzeti érdekei területi vitákban teljesedtek ki, még ha szükségképpen megítélésének rovására is vált. A Kínai Kommunista Párt megalakulását követő évtizedekben a konfliktusok kiéleződését és erő alkalmazását késleltető politikát folytatott, ám Hu utolsó két éve alatt területi szuverenitásának ill. fennhatóságának minden eddiginél agresszívabb érvényesítésére. Ennek megfelelően - jóllehet az alapvető nemzeti érdekek alatt mindenekelőtt Taiwan, Tibet és Xinjiang területi integritásának megvédése értendő, 2009 óta az alapvető nemzeti érdekek a Dél-kínai-tenger szigeteire, mi több homokzátonyaira is kiterjedtek, mellyel Kína számos délkelet-ázsiai állammal került konfliktusba [erről bővebben az alábbi bejegyzésben]. A Dél-kínai tengeren történő tengeri bázishelyek létesítése, majd a rendszeressé váló kínai járőrhajók képében jelentkező jogérvényesítés egyre gyakoribb és erőteljesebb jelenséggé, illetőleg konfliktussorozattá vált 2009 és 2012 közötti években, melynek során Kína több alkalommal tett kísérletet a vietnami és fülöp-szigeteki hajók kőolaj és földgáz feltárására irányuló tevékenységének megakadályozására. Hasonlóképp a Diaoyu/Senkaku-szigetek feletti sino-japán konfliktus is erősebb hangvételű, büntetőjellegű akciókban öltött testet elsőként a kínai halász letartóztatásából adódóan, majd a japán kormány a szigetek államosítására tett lépéseiből következően. E konfliktusok diplomáciai krízisekhez vezettek, miközben Kína a vitatott térségekben állomásozó hadihajóival foglalt állást. Mindezek eredményeként a kínai-ázsiai-pacifikus országok kapcsolata hosszú évek óta nem tapasztalt mélypontra süllyedt. 

Magabiztosság, frusztráció és bizonytalanság 

Kína erősödő reakciói egyszerre tükröznek magabiztosságot, frusztrációt és bizonytalanságot a Hu Jintao vezette külpolitikában. Kína egyre magabiztosabban lépett fel Nyugattal, illetőleg a szomszédállamokkal folytatott területi vitákban megnövekedett hatalma biztosította új kapacitások; valamint a globális pénzügyi válság viszonylag sikeres átvészelése és újabb gyors fejlődési pályára állása végett. Megízlelvén a globális  egyensúly saját kedvező oldalára billentését, Kína nagyobb hajlandóságot és felelősséget kezdett mutatni külső környezetének formálására, semmint pusztán passzívan reagálni annak változásaira; s erőteljes lépéseket tett szuverenitásának őrzésére, semmint a kompromisszumokra való törekvésre. 

E megnövekedett magabiztosság ugyanakkor számos frusztrációt is eredményezett a Kína-ellenes erők aspiráció kapcsán. E frusztráció egyik kulcseleme többek között az ún. strukturális konfliktus a növekvő hatalmú Kína és az Egyesült Államok mint az egyedüli, legalábbis az egyedüliség fenntartását, ezáltal Kína szükségszerű visszatartását szolgáló politika között. Noha számos amerikai a kínai egypárti politikai rendszert helyezte elítélő kritikái középpontjába, egyes kínaiak felvetették a lehetőséget, hogy Kína esetleges demokratizálódásais csak az ellentétek további kiéleződéséhez vezetnének, miképp az USA sem egy demokratikus, sem pedig egy erős és gazdag Kínát nem preferálna. 

További frusztrációkhoz vezetett a nacionalizmus szárnybontogatása a kínai közvélekedésben. A mélyre nyúló USÁ-val és a nyugati hatalmakkal szembeni gyanakvás a kínai kormányt a múltbeli sérelmek és megaláztatások revíziójára szólította, a tömegek ébredő nacionalizmusa határozottabb fellépésre kényszerítette a kormányt mind a Nyugattal való konfrontációban, mind a ázsiai szomszédokkal való tengeri vitákban kérdésében. Míg az éppen hivatalba iktatott Hu-adminisztráció az elődök nyomvonalában járva a hatáskeltő nemzeti retorika elkerülésére törekedett, a leköszönő kormány már sokkal nagyobb hajlandóságot mutatott a nacionalista hangok felkarolására és így konfliktusokba való bonyolódásra is. Ez részben annak köszönhető, hogy amint az átlag kínai polgárnak egyre több lehetősége nyílt véleményének [lásd többek között a kínai internetfelhasználás jelenségét],  nacionalizmusának kifejezésére, ily mód a kormányra való nyomás gyakorlására is egyúttal. Bár fontos megjegyezni, hogy a populáris nacionalizmus és a kínai állami nacionalizmus e ponton összecsengett, nem pusztán a népakarat manifesztációjáról van szó, ám a Hu adminisztráció gyakorta előbbire hivatkozva tett lépéseket az alapvető nemzeti érdekek érvényesítése közepette. 

A növekvő magabiztosság és frusztrációk folytán a Hu kormányzat fokozottan nagyobb aggodalommal tekintett az országon belüli gazdasági és politikai bizonytalanságra, mivelhogy a villámgyors fejlődés nem pusztán óriási társadalmi, gazdasági és politikai feszültséget eredményezett, de a közvélekedés szintén egyre hangosabban kezdte követelni a gazdasági és politikai egyenlőség, az egész országot behálózó korrupció, súlyos környezetszennyezés, gyenge lábakon álló egészségügy, rendezetlen társadalmi szolgáltatások, megcsontosodott ipari többletkapacitás, sietve elöregedő társadalom, vagy éppen a nemzetiségi konfliktusok szerteágazó problémáinak orvoslását szolgáló lépéseket. Történelmi példa bár, nem elfelejtendő: 1911-ben a Qing-dinasztia megdöntése, majd 1949-ben a Köztársaság bukása is elsősorban a társadalmi instabilitásban keresendő. A nyugodalmas politikai generációváltás érdekében tehát a Hu kormányzat kényesen ügyelt reputációjának fenntartására, mint a nemzeti dicsőség és belső stabilitás védelmezője, vagy éppen az alapvető nemzeti érdekek biztosítására vonatkozó potenciáljának érzékeltetésére. 

Globális vezetőszerep és a szuperhatalom felelőssége 

Az alapvető nemzeti érdekek üldözése közben a Hu vezette kínai kormányzat nem állt készen a globális vezető, és az azzal járó fokozott nemzetközi felelősségvállalás felvállalására. Az első kínai-amerikai stratégiai és gazdasági párbeszéd során 2009 júliusában az Állami Tanács tagja, Dai Binguo amerikai beszélgetőpartnerének úgy fogalmazott, Kína három nemzeti érdekét az alapvető politikai rendszer és biztonság fenntartása, az állami és területi szuverenitás biztosítása, valamint a folyamatos társadalmi és gazdasági fejlődés adja. Ez jobbára a Hu rezsim túlélésére és a nemzeti biztonságára, mintsem Kína nagyhatalmi aspirációira irányult. 

Saját nemzeti érdekein koncentrálva Kína kelletlenül és meglehetősen válogatósan vette ki részét a globális és regionális szerepvállalásból. Először is, Kína hozzájárulása a globális nemzetközösséghez nem tudott befolyásolóan hatni Kína nemzeti érdekeire. Másodsorban Kína nemzetközi kötelezettségvállalásai a más országokra való ráfordításaival volt függvényben, különösen a fejlett államok, és régiók, mint az Egyesült Államok vagy az Európai Unió esetében. Ennek eredményeként Kína nem volt képes felvenni a széleskörű nemzetközi felelősségvállalást, s nem volt képes a saját érdekeit háttérbe szorító globális óriás szerepkörében tetszelegni. 

Az egyre jelentősebbé váló globális vezetőszerep tudatában a kínai gondolkodók három fontos nézetet fogalmaztak meg a kormány számára, úgymint: 1., a tiaoguang yanghui politika feladását, és a a nagyhatalommal - daguo (大国) - járó felelősség felvállalását; 2., a második elgondolás a tiaoguang yanghui módosítását szorgalmazta a yousuo zouwei (有所作为) „bizonyos fokú siker elérésére”; 3., a harmadik vélekedés pediglen az alacsony profilú diplomácia fenntartását tartotta köventedőnek. Ezek közül az első kapta a legnagyobb figyelmet, főképp a nyugati média felől, és a kínaiak körében népszerűségnek örvendett, a Hu kormány ezzel szemben hivatalosan a harmadikat választotta, noha gyakorlatban a második nézet került alkalmazásba. 

A kínai diplomácia ezen ambivalens megnyilvánulása a kettős identitású – az „emelkedő hatalom” és a „fejlődő ország” – Kína következménye. Miközben a Hu vezette kínai kormány előszeretettel élt az emelkedő hatalom jelentette pozícióval, továbbra csak a fejlődő ország benyomását próbálta kelteni, melynek egy főre eső GDP-je az USÁ-nak egy tizedét éri csak el, amivel 90. helyen szerepel a világranglistán (ami Kubával és Namíbiával van hozzávetőlegesen egy szinten), s 150 millió kínai továbbra is létminimum alatt él. Az ország óriási különbségeinek érzékeltetésére, átlagosan egy shanghai-i lakos éves bevétele 12.000 dollárra rúg, ellenben Guizhou, az egyik legszegényebb tartomány lakosainak keresete alig éri el a 1500 dolláros átlagot. Nem véletlen Wen Jiaobao miniszterelnök megfogalmazásában: „Kína egy fejlődő ország marad figyelemreméltó eredményei ellenére, s modernizációja több generáció idejét és erőfeszítéseit fogja igénybe venni”. Ergo Wen kijelentése nem pusztán szerénységről tanúskodik, ugyanis Kína valóban kénytelen számos, köztük belső társadalmi, környezetvédelmi, demográfiai és politikai kihívással szembenézni, melyek csakugyan árnyat vethetnek a hosszútávú gazdasági fejlődésre. 

A Hu kormány tehát egy meglehetősen komplikált külpolitikát hagyott hátra. A Hu vezette kormány évei alatt Kína éles fordulatot vett külpolitikájában, megnövekedett hatalma megnövekedett magabiztosságra sarkallta; mindazáltal a számos társadalmi, gazdasági és politikai bizonytalanság szintén szerepet játszott a külpolitika formálásában. Folyamatos küzdelemben a szélesebb nemzetközi felelősségvállalás és az alapvető nemzeti érdekek érvényesítése közötti választásban a Hu Kínája egyelőre nem készült fel a nagyhatalmi szerep átvállalására a problémák megoldásában.

Suisheng Zhao: Hu Jintao’s Foreign Policy Legacy
Kerry Brown: Hu Jintao's Legacy

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

サムライ言葉

"Szamuráj-go" (サムライ語), régies kifejezésformák a japánban, a tofugu blogról, némileg kiegészítve azt. 
ありがとう → かたじけない [忝い / 辱い] → köszönöm. Az írásjegyek megszégyenülést, sérelmet jelentenek, ezzel a terminussal korábban azt fejezték ki, hogy a rendkívüli előny miatt, amit kaptunk, szégyelljük magunkat, és meg vagyunk sértve, mivelhogy nem vagyunk méltóak a kapott jó cselekedetre (s elismerjük szégyenünket (恥  [はじ]) az on - 恩 (おん) kapása miatt. Ergo egy feudális harctéren a szamuráj, akit sértetlenül engedtek el a hatóságok, azt is mondhatta: かたじけない, ami kb. azt jelentette, hogy: "megszégyenültem, hogy elfogadom ezt az ont; nem helyénvaló, hogy ilyen megalázkodó helyzetbe kerüljek; sajnálom; alázatosan köszönöm". 
~でござる 「ある」「いる」 「です」の尊敬語 → aru, iru, desu tiszteleti formában/archaizáló formában 
mellékneveknél a しい végződés しゅう-ra változik régies formában, s csak a ございます forma követheti: 
楽しゅうございます → vidám 美しゅうございます → szép, gyönyörű 寂しゅうございます → magányos  悲しゅうございます → sz…

七夕节- 牛郎织女

Qī​xī​jié (七夕节), a "hetek éjjele" Kína (valamint Japán [Tanabata 七夕], Korea, Vietnam) legromantikusabb napja, mondhatni a "kelet-ázsiai Valentin nap"[olykor pusztán kínai Valentin napként nevezik, de mivel más kultúrákban is éppúgy fontos, kár lenne kisajátítani] a kínai kalendárium hetedik holdhónapjának hetedik napjára esik(mely idén augusztus 6-a), mikor az Altair és a Vega csillag a legmagasabban van az égen, melyhez egy több variánsban ismert szerelmi történet köthető:

történt, hogy a fiatal marhapásztor - Niú Láng (牛郎) szemet vetett a gyönyörűséges szövőlányra -Zhī Nǚ-re (织女), az Ég úrnőjének hetedik leányára, aki kiszökött a szúette Égből a Földre kikapcsolódás képen, és botor módon rögvest meg is házasodott Niú Láng-gal az Égi úrnő tudta, s beleegyezése nélkül. Hatalmas boldogságban, és meghitt harmóniában éltek, két gyerkőc is született, ám Xī Wáng Mŭ (西王母) ("Nyugati anyakirályné") rájött, hogy a tündérleány (és halhatatlan) Zhī Nǚ a halandó Niú …

Japán folklór vol. 7 - Baku, az álomfaló

A soron következő japán folklór epizód különös entitása, melyet megvizsgálunk nem más mint a baku (獏 / 貘), mely természetfölötti lény elsődleges tevékenysége az álmok, pontosabban a lidércálmok felfalása. A legenda szerint mikor az istenségek úgy nagyjából végeztek az állatok teremtésével, kimaradt némi massza, amiből összegyúrták a bakut, ami, nos, külsején is visszatükröződik. A korabeli ábrázolások alapján - igaz, erősen stilizáltan - bár némiképp emlékeztet a tapírra, a mai japán nyelvben pediglen baku kanjija (獏, kínaiban mò) egyszerre vonatkozik az álomevő entitásra, illetve a tapír (Tapiridae) állatani elnevezése is. (És ezzel nincs egyedül, hisz gondoljunk csak a kirinre (麒麟), mely a mai japánban egyszerre jelent zsiráfot, valamint vonatkozik a kínai kiméra-szerű csodás patás állatra is, mely a közkedvelt sörünk címerén is szerepel.) Na de visszatérve a bakura, melynek alakja is a kínai folklórban gyökerezik, egyes nézetek szerint első említése a A hegyek és tengerek könyvében

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

ギャル文字

Nagy érdeklődéssel szoktam követni a különböző kínai online neológusok alapvetően cukiságban fogant nyelvtorzításait, vagy nyelvújításait, ahogy tetszik. Persze nem pusztán a kínaiban működik a dolog, nem is kell messzire menni, a japán gyaru közösség is megalkotta a maga sajátos online nyelvezetét (gyaru-moji, ギャル文字, vagy viccesebb elnevezésben 下手文字 - "béna írásjegyek) , mely a Taiwanból eredeztethető marslakónyelv példáját követi: a fiatal városi lánykák a 2000-es évek elejétől kezdődően, majd valahol 2005-ben a népszerűsége tetőfokán egyes kana karakterek helyett azokhoz hasonló, de nem egyező írásjegyeket/különböző egyéb karaktereket/más ábécékből kölcsönzött betűket, etc. használtak előszeretettel gondolataik esetlegesen hosszú műkörömmel való levéséséhez; így kerülhet a megszokott hiragana/katakana karakterek helyére man'yōgana, kínaiírásjegyek, cirill betűk, stb. Pár példa: 

禾ム→ 私
ネ申 → 神
木木 → 林
才(よчoぅ → おはよう / ぉレ£∋ぅ⊇〃±〃レヽма£→ おはようございます→ jó reggelt
尓o ヶ 毛 ω → ポケモン →…

Aokigahara

Mivel a Fuji környékére mentünk egy hétvégére, nem mulaszthattuk el az alkalmat, hogy tegyünk egy túrát Aokigaharában (青木ヶ原). Igen, a hírhedt Aokigaharában. A Jukai-nak (樹海), azaz fatengernek is nevezett, mintegy 35  négyzetkilométer kiterjedésű erdő az ország legmagasabb hegyének lábán fekszik, mely hegy kétségkívül a japán lélek és kultúra egyik legkarakterisztikusabb helyének számít.  Az erdő a japán popkultúrától kezdve a pszichológiai esettanulmányokon át rengeteg formában foglalkoztatja az embereket. Mindig is nagyon érdekelt a horror és a történelem összekapcsolódása, Aokigaharának viszont a jelennel való szoros kapcsolata miatt mégis valahogy különösen tragikusa miliője van, hiszen lehet hogy akár e percben valaki ott, a rengeteg közepén készül életének kioltására. Sokat olvastam korábban az erdőről, van pár érdekes nézet, illetve fejtegetés, hogy vajon miért is társultak a halállal kapcsolatos mitológia képzetek e vadonhoz, mi több, miért is lett Japán legkedveltebb desztinác…