Kínai kocsmológia vol. 7. - Ellen's Bar Shanghai

Az Ellen's Bar anno a törzshelyem volt Nanjingban, kedvező földrajzi elhelyezkedése, valamint deákbarát ár/érték arányai miatt. Ennélfogva meglepődve vettem tudomásul, hogy Shanghaiban is van képviselője. Max Weber kínaiul vagy vízipipa+sör kombó legyen az esti program, tettem fel kérdést pár szaktársamnak, így sikerült további szakértőket bevonnom a Bevezetés a kínai kocsmológiába című fiktív tanegység hetedik előadásának szerkesztéséhez. 
Dizájnt illetően kvázi teljesen megegyezik a már ismert nanjingi variánsával, egy enteriőr versenyre nem pályáznék vele, no de azt nem is kocsmákkal szokás, ellenben míg kellemesen komfortos s egyben barátságos környezetben lehet egy jót beszélgetni, addig a par exemple Qingdaót felhasználó egyén maximálisan elégedett lehet [Középfölde sörei iránt érdeklődők lásd bővebben: kínai sörtipológia c. elukubrációt].

Az árfekvése totálisan peregrinus-kompatibilis, igazán jó érzés, ha készhez is kapok valamit 50 yuan alatt, és nem pusztán tanácsot, mint a Hengshan úton (衡山路).

A napi akciók (hétfő ingyen kávé, csütörtök 20:00-21:00 ingyen sör, vasárnap shisha 20 yuan) itt is érvényben vannak, ami igazán örvendetes. Apropó, általában az élet épp, hogy este kilenc után kezdődik, ekkor töltődik fel igazán a hely, és ettől lesz oly nyüzsgő atmoszférájú. Egyedüli probléma, hogy a shanghai-i metró este tíz után már igen bizonytalanul közlekedik, egyes vonalakon már nagyon korán elmegy az utolsó járat, így hazafele marad a taxi, melynek esti kiadású minimum ára 18 yuan. Nem mellesleg az Ellen's bárban természetesen enni is lehet, a hamburgerük egyenesen nagyszerű! Ergo kissé kedvezőtlen elhelyezkedése ellenére is javallott felkeresni.
Mi is az a "harmadik világ" Kínában? Egy következő bejegyzésben majd elárulom. 

kínai kocsma konfidencia8/10

Cím: Jinshajianglu 455, a Zaoyang út közelében [金沙江路455号, 近枣阳路] Megközelítés: 3/4-es metró, Jinshajianglu állomásnál leszállni, onnan kb. 10 perc séta, a bejáratot kissé nehéz észrevenni. (Előnyben az East China Normal University hallgatói, hozzájuk nagyon közel van). 

Megjegyzések

  1. Japán nyelvű falfirka is volt? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egyszer nem láttam, ám legközelebb tüzetesebben átvizsgálom a helyet! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

A kínai írásjegyek