A panda etimológiája

Az imént hallottam, hogy maga a 'panda' szó a tibeti nyelvből eredeztethető (bár nem bizonyított); egyes fejtegetések szerint a Nigálya-pónya nepáli-tibeti összetétel második eleméből, vagy a tibeti pōnya szóból származik, mi utóbbi bambuszevőt jelent. 
Mindazonáltal pandaként  kezdetben nem a fenti képen látható Óriáspandát (Ailuropoda melanoleuca) nevezték (először 1834-ben) ellenben kisebb cimboráját, a Vörös pandát, vagy Vörös macskamedvét (Ailurus fulgens), mi utóbbival rendszertanilag távoli rokoni kapcsolatban állnak. 
Egy XIX. századi természettudós és néprajzkutató, Brian Houghton Hodgson, valamint kortársa, a szintén természettudós (és katona) Thomas Hardwicke ugyanakkor nem a pandát használta a vörös macskamedve elnevezésére, hanem a wah szót, mi utóbbi vélhetőleg hangutánzó szó, az állat jellegzetes vonyítása (?), vagy inkább kaffogása után. 
A ma óriáspandaként ismert pandát csak 1869-ben fedezte fel Armand David atya,  francia misszionárius (egyébiránt pedig zoológus és botanikus), és ő a fekete-fehér medve névre keresztelte el (Ursus melanoleucus). 1870-ben Alphonse Milne-Edwards a csontvázak összevetése alapján arra a következtetésre jutott, hogy az óriáspanda és a vörös panda igen közeli rokonságban van, ezért is keresztelte át latin nevét Ailuropoda melanoleuca-ra. A tudomány jelenlegi állása szerint azonban mégsem annyira közeli rokonok. 

A panda mai kínai elnevezése dàxióngmāo (大熊猫), ergo "nagy medvemacska", míg a vörös pandáé xiǎoxióngmāo (小熊猫) - "kis medvemacska". Ez is problémás: miért nem macskamedve - 猫熊? Azzal magyarázzák, hogy ugyebár hagyományosan jobbról balra olvasták a kínai szövegeket, és hibásan terjedt el medvemacskaként - 熊猫- macskamedve - 猫熊 - helyett a korabeli sajtókiadványokban, majd később a köznyelvben is. De ez bizonyára nyugati hatás nyomán elterjedt fordítás lehet, de vajon hogyan nevezték a pandát korábban a kínaiak? Illetve mit értettek a panda képzete alatt?

Archeozoológiai kutatások szerint a pandák valaha a mai Henan tartományt is nagy számban népesítették, az őskínaiak viszont levadászták őket, elsősorban bundájuk miatt. A panda (pontosabban a medve) képzete meglehetősen összetett volt a korai időkben, egyrészt mitikus lényként kezelték, egyenrangúként a tigrissel, leopárddal; mindemellett a rettenthetetlen hős szinonimája is volt: xióngpí 熊罴, vagy xióngpí píxiū 熊罴貔貅-ként, a Shijiből (史记): 炎帝欲侵陵诸侯,诸侯咸归轩辕。轩辕乃修德振兵,治五气,抚万民,度四方,教熊罴貔貅貙虎 (...)  - "Yandi (Lángoló császár, a hanok misztikus őse) a hegyi hercegségek megszállására vágyott [vagyis elfoglalásukat tűzte ki célul], majdan e hercegségek mindannyian behódoltak Xuān Yuán-nak [Yandi császár személyes neve, ergo meghódította őket]. Ezenkívül Xuān Yuán erényekben gazdag hadsereget állított, uralta az élőlények világ [五行之气 = a hadakozó fejedelemségek korából, minden élő dolog lakhelye], egyengette a népet, átkelt a négy irányon [四方, az egész égalatti lenne?], kinevelte/okította (?) a xiongpi-t, pixiu-t, chuhu-t (...)" (Jobb fordítást szívesen fogadok!) Ez a píxiū (貔貅) egyébként szintén egy mitikus kreatúra, mely szerencsét hoz s távolt tartja a gonoszt, bár medvére kevésbé hasonlít, kivált, hogy sárkány feje és oroszlán teste van. A chūhǔ (貙虎) ugyancsak egy mitológia lény, mely leginkább a tigrisre emlékeztet. A 熊罴 összetételből a 罴 barna medvét jelent, együtt pedig félelmetes harcos, hős jelentéssel bír. Másrészt a béke megtestesítőjeként is előfordult, mint az igazság fenevadja - yìshòu (义兽), ez utóbbi lényt nevezték zōuyú-nak (驺虞), például  ha csata közben zōuyú zászlaját lengették, fegyverszünetet kérelmezték.  

Arra vonatkozólag, hogy konkrétan a pandára milyen elnevezések használtak, a következőket találtam: 

(山海经 / 北川县志) - shítiěshòu (食铁兽): "vasevő vadállat". (Főképp Sichuan tartományban volt ismert elnevezés). Viszont a (神异经) - egy Han-korból származó további forrás szintén erről számol be: 南方有兽,名曰啮铁 - "Lészen délen egy bestia, melyet vasrágcsálónak mondanak". 

Az Erya (尔雅) szótár (Jin-kor) a következőket mondja: 似熊、小头、痹脚、黑白驳能舔食铜铁及竹骨。- "medvéhez hasonló, feje kicsi, lába béna, [bundája] fekete-fehér keveréke, képes vasat s bambuszt enni

Yuan Mei (袁枚), a Qianlong-éra egyik kiemelkedő költőjének és kritikusának művében (新齐谐初集): 房县有貘兽,好食铜铁而不伤人,凡民间犁锄刀斧之类,见则涎流,食之如腐。"Fang járásban él egy állat [azt a  貘-t ma a tapírra használják], igen szeret vasat enni, ám nem bántja az embereket, a parasztok ekéjét, ásóját, kését, baltáját s efféle eszközeit látván mindjárt elered nyála, ily bomlott [dolgokat] eszik."

Erre az elnevezésekre és képzetekre azt hozzák fel magyarázatul, hogy mikor a pandák az emberek lakta települések közelébe kerültek (vagy inkább fordítva), a pandák foga olyan erős volt, hogy még az emberek vasból készült eszközeit, mármint a sótartó edényeit is képes volt elrágni. Ugyanis leginkább sóra fájt a pandák foga, legalábbis azért hatolhattak a falvakba.  A falusiak ezt nem tudták, így úgy vélték, a panda vasat zabálni jött hozzájuk, és valószínűleg innen eredhet az elnevezés, illetve maga vasrágcsáló képzete. 

Manapság nemzeti kincsként is referálnak a pandára (国宝), ami mint tudjuk az internetszlengben a nemzetbiztonsági hivatal kódolt elnevezése is egyszersmind. Mellesleg a panda szinonimája lehet a gungun (滚滚) is, szintén az internetszlengből, mely a játékos, bukfencmutatványokat végrehajtó Ailuropoda melanoleuca cuki/retardált illetése. Ha pediglen valakinek karikái vannak a szeme alatt, mondjuk alvás hiányában, azt panda-szeműnek is szokták volt nevezni (大熊猫眼). 

Egyébiránt magyar szakirodalomban anno a bambuszmedve nevet kapta az Ailuropoda, de a panda annyira megcsontosodott már a köznyelvben, hogy óriáspandára változtatták. 

Megjegyzések

  1. A 日本国語大辞典 szerint a japánban is van olyan szó, hogy 猫熊 (ねこぐま) illetve しろくろぐま (白黒熊), de ezekkel a szótáron kívül még nem találkoztam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kínaiban is szinte kizárólag a (大)熊猫-t használják ma.

      Törlés
  2. "Ha pedig valakinek karikái vannak a szeme alatt, mondjuk alvás hiányában, azt panda-szeműnek is szokták volt nevezni (大熊猫眼). "


    A japánban ezeket a karikákat くま-nak mondják, de ez sajnos nem a 熊, hanem a 隈. Mindenesetre érdekes egybeesés :))

    VálaszTörlés
  3. Úgy tűnik, hogy a mongolok meg csak simán óriás bambuszmedvének (Аварга хулсны баавгай) hívják :))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

2017 top 15