Az öt híresen elrontott írásjegy - 五大著名错别字

Kínában számos dolog ötre jön ki, úgymint az öt szent hegy (Taishan 泰山, Hengshan 衡山, Huashan 华山, Hengshan 恒山, Songshan 嵩山), a Song-dinasztia öt nagyszerű porcelánégető kemencéje (汝窑, 官窑, 哥窑, 钧窑, 定窑), az öt alapvető gabonafajta (五谷), az öt elem (五行), az öt erény (五德), sőt, még a tervgazdálkodás is ötéves ciklusokat ölel át (中国五年计划); mindezeken túl van még öt híresen elcseszett írásjegy is - wǔdà zhùmíng cuòbiézì (五大著名错别字). 

Ha figyelmesek vagyunk, szerte Kínában, különböző kolostorokban, császári palotákban az elrontott szövegeknél a biǎn írásjegyét vehetjük észre, mely felhívja erre a figyelmet. Ezeket a hibákat ráadásul kivétel nélkül császárok vagy éppen híres írnokok ejtették, hiába, a kínaiak is hibázhatnak, ha írásjegyekről van szó; persze nem eget rengető tévesztések, inkább csak vonáshibák, ámde a hiba az hiba, akárhogy is vesszük. Különösképp, hogy nem egy út melletti fába vannak vésve, de szent templomokban, vagy éppen császári sírhelyekben. 

Az első híres elrontott írásjegy maga a nagy Kāngxī (康熙) nevéhez fűzhető a "forróságot elkerülő hegyi villájában" (避暑山庄) Chéngdé (承德) városában (Jeholként talán könnyebben beugrik). Apropó, középen pirosan a 匾 is látható:
Ezt tartják a leghíresebb hibának, de valamennyi alattvalójának túl kedves volt az élete ahhoz, hogy szóvá tegye Kāngxīnak: Ég fia, sárkánytrónon világot magad alá gyűrű nagy szent szülőtisztelő felséged, a írásjegyét sajnos el méltóztattad kúrni, ugyanis a gyökbe szemlátomást kettő helyett három vízszintes vonást húzott isteni akaratod... 

A második elrontott írásjegy a hangzhou-i Nyugati tónál található kőtáblában van (le is fotóztam mikor utoljára Hangzhouban jártam), ráadásul szintén a fenséges a Kāngxī a ludas: 花港观鱼 írásból a hal 鱼 hagyományos karakterében négy alsó vonásnak kellene lennie, itt egy kimaradt, láthatóan csak három szerepel. A (kissé izzadságszagú) legenda szerint természetesen Kāngxī szándékosan ejtette a hibát (有意错), nem abból a nevetséges okból, mert nem tudta helyesen lejegyezni az írásjegyet! Tudniillik, Kāngxī maga is hívő buddhista volt. Na mármost, a hal írásjegyében szereplő négy vonás nagyon szerencsétlen, hiszen az a régi időkben a tüzet 火 jelképezte, és az éppolyan, akárha a hal a tűz fölött sülne, s így mégis hogyan élhetne?! Ez nem más, mint a hal galád meggyilkolása, ami a hatalmas nagy végtelenül irgalmas szent állatvédő császár együtt érző színarany szívét mélységesen elszomorította, ergo szándékosan kihagyott egy vonást, mivelhogy a három vonás az a vizet 水, legalábbis a vízgyököt jelképezi. Capisi
A harmadik hiba Yangzhou városának Daming-templomában található (大明寺), a 风流宛在 feliratból a 流 írásjegyéből eltűnt a felső vonás, mely a 在-ban jelent meg fölösleges vonásként. Ezúttal Guāngxù (光绪) császár Liú Kūn (刘坤) névre hallgató kormányzója volt a tettes, de nyilvánvalóan ez is szándékos, mi több nagyszerű hiba. Ugyanis volt egyszer a Song-korban egy Ōuyáng Xiū (欧阳修) nevű híres író, történész, ki Yangzhouban volt helytartó (és egy rendkívül bájos és csodálatos yangzhou-i leány iránt táplált szerelmes érzelmeket, valamint írt hozzá temérdek költeményt), és ő érdemelte ki a 风流太守, vagyis a "tehetséges, ám léha kormányzó" címet. Ezért hát Liú Kūn a 风流宛在 hibás lejegyzésének üzenete a következő: kevesebb 风流 "tehetséges, ám kötöttségeket nem bíró alkat", és több 实在 "őszinteség, becsületesség", vagyis ez voltaképpen egy briliáns és szándékos tévesztés...
A negyedik ismert hiba egy császári királysíron található Nanjingban, a szintén nagy jelentőségű Hongwu (洪武) császár sírján, a Ming császári síroknál (明孝陵), mely a Bíborarany-hegy (紫金山) egyik kedvelt látványossága. Az egyik itt található kőtáblán a 孝陵 helyett 孝陵 szerepel, a sírba belépve ugyanez a hiba megismétlődik egy másik feliraton. Újfent plusz egy fölösleges vonás. Mindazonáltal ez a hiba nem egy magasztos császár csodás és leginkább szándékos leleményessége, ellenben csak egy egyszerű, béna és megvetendő írnok megbocsáthatatlan mulasztása. Fontos tudni, voltak olyan idők Kínában, mikor az írnokokat hibáik miatt börtönbe vethették, ezt a büntetésnemet hívták wénzìyù-nek (文字狱). 
Végül az ötödik híres hiba Qūfù (曲阜) városának Konfuciusz-templomában található feliratban: “与国咸休安富尊荣公府第,同天并老文章道德圣人家 lévő 富 írásjegyének teteje kissé hiányos, így a felső részből csak egy 冖 lett, mindemellett a 章 írásjegyét sem szabályos módon  jegyezték le, miként a függőleges vonás teljesen átszeli az írásjegyet, amit nem kellene. Mégis miféle vicc ez egy ilyen szent helyen?! Valójában nem viccről van szó, ellenben egy újabb művelt, és szándékos tévesztésről. A fù 富 gazdagság, jólét írásjegyének nincs befejezett teteje, ami azt jelképezi, hogy a gazdagság és dicsőség is végtelen (富贵无头); a zhāng 章 írásjegyét függőlegesen átszelő vonás pedig arra hivatott utalni, hogy az írásmű/alkotás/mögöttes jelentés elér egészen az égig (文章通天). A legenda szerint az istenek és halhatatlanok közreműködésével készült e hiba Konfuciusz  42. generációs unokájának (孔光嗣) házasságkötésekor. 

Megjegyzések

  1. Ez a 五大著名錯字 nekem újdonság volt, de nagyon érdekes :) Itt a 匾 pontosan mit jelent? A szótárban csak annyit írnak, hogy "lapos és vékony", illetve azt, hogy tábla, amire képet festenek vagy valamit felírnak.

    A pont nélküli 冨 Japánban is használatos pl személynévként, de azt nem tudom, hogy milyen elgondolás van mögötte.

    VálaszTörlés
  2. Magasztos felirattal ellátott téglalap formájú tábla szimbóluma:

    上面提着作为标记或表示赞扬文字的长方形的方牌(也有用绸布做成的),挂在门或墙的上部:横匾,匾额,横匾,光荣匾,绣金匾。

    VálaszTörlés
  3. „辛 gyökbe szemlátomást kettő helyett három függőleges"...
    Jó lesz az vizszintesnek is!😁

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

A kínai írásjegyek