Császárok és sztorijaik


Kínában a császárság* intézménye hivatalosan i.e. 221-ben kezdődött, és 1911-ig tartott, nem számítva az azt megelőző évezredeket, az olyan figurákat, mint a misztikus Sárga Császár- Huángdì (黄帝). Az összes uralkodó felsorolását a blog terjedelme nem teszi lehetővé, mindenesetre érdeklődik itt találhatnak egy bájos listát Yándìtől (炎帝) Pǔyíig (溥仪). Persze nem mind volt kimagasló egyéniség köztük, de így sem nehéz kihalászni egy-egy érdekesebbet.

Maga a császár - huángdì - csak Kína egyesítése után létrejött cím. Előtte a wáng (王) volt a régi Kína nagy kiterjedésű földbirtokkal rendelkező földesura, általában királynak fordítják, de talán a dukátus intézményével jobban körül lehetne határolni. I.e. 221-ben lényegében azt történt, hogy Yíng Zhèng (嬴政) legyőzte a wáng-okat, és kinevezte magát a rangban felettük álló huángdì-nek (皇帝), amit császárnak fordítunk. Felmerülhet a kérdés, hogy nem véletlenül Qín Shǐhuáng (秦始皇) egyesítette Kínát?

De, ő. Yíng Zhèng Qín Shǐhuáng, ergo Qín első császárának személyes neve.  A kínai császároknak ugyanis számos elnevezésük volt. Személyes elnevezésként -  - xìngmíng (姓名), a családnevükön [erről bővebben itt] kívül eleve rendelkeztek egy eredeti utónévvel - yuánmíng (原名), majd ehhez dukált egy adott név  (字), a régi kínai elitnél a férfiak 20 esztendős korukban, felnőtté válva kaptak egy két szótagból álló adott nevet. Az eredeti utónevükön ezentúl csak hozzátartozóik, illetve a velük azonos rangúak illethették őket. A császár eredeti utóneve -  míng-je tabunak számított, tilos volt leírni.

miàohào (庙号): 'templomi név' - a Nyugati Hàn-kortól kezdve az utolsó, a Qīng-dinasztiáig az uralkodó elhunytát követően, az aktuálisan legmagasabb rangú templomban az ősöknek bemutatott áldozat során kapott kéttagú neve, általában a dinasztia alapítóősének neve után. Par exemple a Sòng-dinasztia alapítója,  Zhào Kuāngyìn (赵匡胤) halála után a Tàizǔ (祖) nevet kapta, ami annyit tesz "nagy ős". Majd később utódja, Zhàoguāngyì (赵光义) Tàizōng (宗) lett halálát követően.

shìhào (谥号): 'posztumusz név', szintén (az általában kiváló képességekkel rendelkező) uralkodó halála után kapta a későbbi generációktól, uralkodásának megítélése tükrében. Bevezetéséről eltérő vélekedések vannak, egyesek már a tavaszok és őszök korától (- Chūnqiū, i.e. 722-481), mások szerint a Keleti Hàn-kortól élt a Qīng-dinasztia végéig. Ilyen volt például a wǔdì (武帝), mely alatt "harci erényekkel ékes császárt" értünk az uralkodó hadakozásai miatt - Hàn Wǔdì (汉武帝), Sòng Wǔdì (宋武帝), Jìn Wǔdì (晋武帝), etc.

zūnhào (尊号): 'tiszteleti név' - az uralkodó életében, és halála után is kaphatott tiszteleti nevet, ezt is lehet egyfajta posztumusz névnek tekinteni. A Táng-dinasztiától (i.sz. 628-907) vált széles körben elterjedtté.  Meglehetősen hosszú név volt, példának okáért a Táng-dinasztia, Kína egyik legjelentősebb uralkodóházának alapító császárának, Táng Gāonak (唐高祖) tiszteleti neve shén guāngdà shèngdà guāngxiào huángdì (神光大圣大光孝皇帝) "az isteni magasztos nagy szent szülőtisztelő császár", és ezek az idők során csak egyre hosszabbodtak...

niánhào (年号): nem személynév, hanem 'uralkodási érára' vonatkozik, minden egyes újonnan trónra kerülő császárral megváltozott. A Míng-dinasztia (1367-1644) előtt viszont egy uralkodó regnálása alatt is változhatott, például egy háború, vagy valamilyen nagy katasztrófa, másegyéb jelentős esemény bekövetkeztével. Pl.: a már említett Táng Gāozōng (唐高宗) 33 éves uralkodása alatt 14-szer váltott uralkodási érát (永徽、显庆、龙朔、麟德、乾封、总章。咸亨、上元、仪凤、调露、永隆、开耀、永淳、弘道: így az első,  yǒnghuī [永徽, 650 első hónapjától — 655 tizenkettedik hónapjáig tartott], az utolsó, hóngdào (弘道 683 tizenkettedik hónapjában, összesen egy hónapig]).  Az új korszak kihirdetése után pedig az éveket nem a császár trónra lépésétől, hanem az új korszak kezdetéről számolták. Táng Gāozōngnál ezért 651 yǒnghuī első éve, 661 viszont már lóngshuò (龙朔) első éve volt. Ez enyhén zavaró volt, ekképp a Míng-kortól kezdve szabályozták, hogy egy uralkodó csak egy uralkodási korszakkal rendelkezhet, tekintet nélkül uralkodásának idejére. 

huángdì (皇帝) titulust az Első Császár kezdte használni, mint az ég alatti első királya (始王天下者). A Shuōwén-ben (說文解字) a következő magyarázat tartozik a huáng (皇) írásjegyéhez: "皇,大也", itt azonban a dà (大) alatt nem 'nagyot' értünk, de a legendabeli, i.e. III. évezredben ténykedő három fenséges császár sānhuáng (三皇), ill. kultúrhérosz: Suìrén (燧人), Fú Xī (伏羲), Shénnóng (神农) uralkodásának kiterjedését - Dà Jiǔzhōu (大九州), mely a legkorábbi, mondabeli dinasztiák idején Kína egyik közigazgatási egysége volt (mint a 柱州、迎州、神州, etc.) A dì (帝)a legendákban az univerzum megteremtője és kormányzója, a hadakozó fejedelemségek előtti korszakból (i.e. 475-221) továbböröklődött tiāndì (天帝) 'égi uralkodó' titulust a hadakozó fejedelemségek korában már az emberek fölötti uralkodó értelemben használták. A huángdì tehát egyszerre fejezte ki az uralkodó isteni entitását, valamint az emberek fölött gyakorolt hatalmát is.

Következzék pár érdekes császár, és egy-egy hozzájuk fűzhető anekdota:

Kāngxī, (康熙) 1661-1722: a prominens Qīng uralkodó a leghosszabb ideig uralkodó császár Kínában, és a világ történelemben is a leghosszabbak között van - 61 év a trónon nem semmi. Ráadásul nem töketlenkedett, kiterjesztett Kína határait, annektálta Taiwant, háborúzott Vietnammal, az oroszokkal, a csahar mongolokkal, átvette az irányítást Lhásza fölött; nevéhez fűzhető a Kāngxī- szótár, és még ezernyi dolog. Őt tartják a legnagyobb hatalmú, és legszerencsésebb császárnak is. Trónra lépését a legenda szerint betegségének köszönhette, pontosabban annak, hogy túlélte: gyermekkorában himlőjárvány - tiānhuā (天花) - tombolt, maga is elkapta, ám nem halt bele, ezért meggyőzte apját, Shùnzhìt (順治), hogyha a himlőt átvészelte, (ami nagyon veszélyes, többnyire halálos betegségnek számított) akkor császárként se lesz vele gond. Nyolc évesen került trónra, holott a császár harmadik fia volt, és ugyebár az elsőnek nagyobb esélye volt az utódlásra, de apja mégis őt választotta. Hogy vérvonalát biztosítja, a biztonság kedvéért 55 utódot nemzett (+örökbe fogadott egyet), tőlük pedig 97 unokája lett - ebben sincs sok vetélytársa. Mindazáltal nem mindenki volt olyan szerencsés, mint ő.

Shùnzhì (顺治), 1644-1662: Shùnzhì kedvenc ágyasa, Dǒng È (董鄂) halála után szerzetesnek állt.

Guāng Zōng, (光宗) 1620: egy hónapos uralkodása alatt nem sok érdemlegeset hajtott végre, halálát viszont ajzószer-túladagolása eredményezte (春药), a sztori szerint az akkori Kína 8 legjobb nője okozta végzetét. (Csak mint érdekesség, a Viagra kínai fordítása Wěigē (伟哥), 'nagy testvér').

Xiàozōng (孝宗) 1470-1505: ő az egyetlen császár, kinek élete összesen egy 1 azaz egy nőszemélyhez, a császárnőjéhez volt kapcsolható, háreme - hòugōng (后宫) üresen állt. Ez olyan kivételesnek számított, hogy megjegyezték nevét. (A kínai császárok átlagban 100-200 ágyast tartottak).

Táng Xuánzōng (唐玄宗), 685-762: nála viszont mentek a bulik, a történelem egyik legnagyobb háremével rendelkezett, mintegy 3000 nővel* (meg a rossz nyelvek szerint pár férfival). Hogy mi történhetett a háremben, arról lásd a kínai pornográfia rövid történetét.

Sīmǎ Yào (司马曜), 361-396: egy nap igencsak bonyolultra itták magukat kedvenc ágyasával, és  viccesen azt találta mondani neki, hogy "már mindjárt harminc leszel, korod alapján dobnom kellene [téged]" (你已经快要三十岁了,按年龄应该要被废弃了), amin a concubina úgy felhúzta magát, hogy megfojtotta a császárt egy párnával. (Az öregedő szeretők siralma hímnemű változatban a megosztott barack esetében már szerepelt.)

Qínwǔgōng (秦武公), 697- 678: herceg a tavaszok és őszök korából, azzal vált emlékezetessé, hogy egy erőpróba során a lábára ejtett egy iszonyú nehéz dǐng-edényt (鼎), amivel összezúzta azt, és ez nem sokára halálához vezetett.


Jìn Jǐnggōng (晋景公), 599-582: nos, az ő esetét nehéz szépíteni, szó szerint belefulladt a szarba. Egy alkalommal túlságosan teleette magát, elrontotta hasát, rohanvást wc-re ügetett, figyelmetlen volt (vagy más változat szerint rosszul lett), beleesett a wc-gödörbe, s elmerült a fekáliában...囧

Liú​ Bāng (刘邦), i.e. 206/202–195: kapásból egy kínai sem tudna túl sok császárt felsorolni, de Liú​ Bāng bizonyosan köztük lenne, hiszen ő volt a Hàn-dinasztia (汉/漢朝) alapítója, a kínaiak pedig magukra, mint hànokra hivatkoznak, a kínai nyelvre pedig mint a hànok nyelvére - hàn​yǔ (汉语). A történelmi emlékezetben a császári példaképként maradt meg, pedig az ő kezéhez sem kevés vér tapadt. Császári neve Hàn​ Gāo​zǔ (汉高祖).

A kínai császárok közül Kāngxī után második leghosszabb ideig, 60 évig Qián Lóng (乾隆) császár uralkodott, 1735-1796 között. Nem szerénykedhet Liú Chè (刘彻) a Hàn-korból, i.e.141 - 87-ig 54 évével. A legfiatalabbként megválasztottként Liú Lóng (刘隆), ?- 57 - születése után 100 napra már császár volt, de csak nyolc hónapig. (Addig privilégiumait illetően bizonyára császári cumi illette). Maradva a Hàn-kornál,  Liú Bǐng (刘炳), i.e. 144- 145,  két évesen került a császári trónra, de három évesen elhalálozott. Guāngxù (光绪), 1875-1908 - négy évesen került a sárkánytrónra. Nem volt vén róka Xuāntǒng (宣统) sem, 1909-1911, 3 évesen lett belőle császár, éspedig az utolsó. Hisz császári nevén - Pǔyí (溥仪) - talán jobban ismert.



* Kína tiszteleti címeként a Tiāncháo (天朝) - az "égi császárság" is ismert.
* a legenda szerint a Tàipíng-felkelésből ismert Hóng Xiùquán (洪秀全) - aki császárnak titulálta magát, de hivatalosan nem volt az - mintegy 10.000 leányt állomásoztatott háremében. És a könnyű áttekintés végett nem nevekkel, csak számokkal illette őket...

Megjegyzések

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Érdekes bejegyzés!
    Szegény 晋景公 rút halált halt :(
    Van egy ismerősöm, aki az 爱新觉罗 családból származik :)


    A 皇帝 és a 天子 is használatos volt Japánban a 天皇 mellett, aminek legrégibb előfordulása a 7. századra tehető (国史大辞典). Japán olvasata スメラミコト/ スメラギ stb, a てんのう (てんわう⇒ てんおう ⇒てんのう) sino-japán eredetű.


    A 谥号 (okurina / sigó) Japánban is szokás volt, ráadásul két fajtája is van: a japán stílusú (国風諡) és a kínai stílusú (漢風諡) posztumusz név.
    Japánban az első kínai stílusú posztumusz név a Nihon sokiban (日本書紀) látható Dzsinmu tennó 神武天皇, de ez még nem létezett a Nihon soki összeállításakor, utólag írták hozzá. (http://fubito.blogspot.jp/2010/07/tevhitek-japan-nyelvvel-kapcsolatban3.html)
    A Nihon soki jegyzetekkel ellátott kiadása szerint (坂本太郎・家永三郎・井上光貞・大野晋  校注『日本書紀』 岩波文庫 1994年), Kínában a 周 korban kezdődött a posztumusz név adása, a legrégibb ilyen könyv a 諡法解. Dzsinmu nevét is ez alapján alkothatták meg: 「 一人無名曰神」、「剛彊直理曰武」、「克定禍乱曰武」 stb.

    VálaszTörlés
  3. コメントありがとう !Az ismerősöd lehet Kangxi egyik távoli leszármazottja! :)

    Ezek szerint mégiscsak korábban kezdték használni a posztumusz neveket, mint a Han-kor.

    Egyébiránt 王-ok voltak Japánban?

    VálaszTörlés
  4. Igen, van 王, ami a császári család férfitagjaira utalhat (herceg?). Nők esetében 女王 :
    皇室典範(明治二二年)〔1889〕三一条「五世以下は男を王、女を女王とす」

    De arra is van példa, hogy az 王 a császárra vagy a sógunra utal:

    császár: 康頼宝物集〔1179頃〕上「此仏を移奉て、日本国の王に拝せたてまつらんと有ければ」

    sógun: 勝山記‐延徳二年〔1490〕「又京に王崩御とて、福徳二年〈庚戌〉年号を賛る也」


    A 天皇 cím előtt a japán uralkodók az ókimi (大王) címet használták, illetve kínai részről is 王-nak nevezték a japán uralkodókat:

    開皇二十年倭王姓阿毎字多利思比孤号阿輩鶏彌・・・
    (隋書 倭国伝)
    Az 阿輩鶏彌 olvasata nem egyértelmű, vagy amekimi (天君), vagy ókimi (ójapán: opokimi).

    VálaszTörlés
  5. A 女王/皇女 mellett Kínában később sok cím vonatkozott a hercegnőkre is - a hadakozó fejedelemségek korától kezdve 君主嫡女 és a 君主女 a 公主-ra változott, és utóbbi születési jogán kapott címet jelenti. (Ma az éjszakai bárok hostesseit nevezik így:) Mert van egy másik kifejezés is, talán a 王妃 - ami a házasodás útján hercegnővé lett nőt jelöli, valamelyik órán pont beszéltünk róla, majd megkeresem a jegyzeteket.

    Konkrétan hercegre, a 王子/太子/皇子/亲王 mellett 王公 van még. Közben találtam egy érdekes írásjegyet, hogy hōng 薨 - a herceg halála értendő alatta.

    VálaszTörlés
  6. Ez a 公主 a mongolban is megvan "gundzs" (гүнж ᠭᠦᠨᠵᠢ) formában :)

    Ezt a 薨-ot én sem ismertem, meg is néztem rögtön a szótárban: japánul kózu vagy kózuru (薨ず/ 薨ずる), de lehet mimakaru olvasata is (薨る).

    VálaszTörlés
  7. Az 王妃 (おうひ) a japánban egyrészt a király felesége (国王の妻), másrészt a császári család 王 rangú tagjának házastársa.

    VálaszTörlés
  8. Hmm, elképzelhető, hogy a 王妃 a házasodás által lesz hercegnő.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

A kínai írásjegyek