Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Túrák Tōkyō körül vol. 6 - 弘法山

Shàng​hǎi, Shàng​hǎi!

Shàng​hǎi immáron sokadszorra.

Szeretem ezt a várost.

Mely ugyan korántsem egy autentikus kínai város, sokkal inkább a Föld nációinak létteret adó világakol, mely első blikkre talán visszataszítónak hathat, valójában pedig minden képzeletet felülmúl. Nehezen hagytam ott Nánjīng-ot, de mindig nagy izgalommal utazok Shàng​hǎi-ba, miként a felfedezésre váró zegek-zugok, korzók, negyedek száma nem ismer limitet.


Eltölthetsz két napot, két hetet, két évet, húsz évet Shàng​hǎi-ban, de sohasem fogod megismerni teljes igazában.

Talán pont ebben rejlik e rátarti s kissé groteszk urbanisztikai gargantua minden mocskos bája. Shàng​hǎi kámforos vákuuma magába szippant minden lelket, majd egészen más formában köpi ki, minthogy elragadta. "Kelet szajhája", véleményemben ez a legrávalóbb titulus: valami félhomályon átívelő neonhídon elegánsan lépkedő, füstködös egzotikum leple alól kivillanó vonzó női lábak, afféle letűnt korok kéjvonaglásának futurisztikus újraértelmezése, ergo sex és piacgazdaság. Szerintem ez Shàng​hǎi.

Shàng​hǎi értékét elsősorban az itt élő emberek adják. Az olyan itt élő emberek, mint teszem azt Shogo cimborám. Shogo a legjobb japán haverom, de ő - akárcsak Wáng - radikálisan eltér az átlagjapántól, mind gondolkozásmódjában, mind értékrendjében, s magához a világhoz való hozzáállásában. Shogo alapvetően egy állat, normálisnak kevéssé nevezhető, de hihetetlen egyéniség, kinek hatalmas szíve van, s végtelenül önzetlen. Olyan helyekre jutottam el általa, melyekre magamtól semmiképp sem lett volna módom, olyan emberekkel találkoztam rajta keresztül, kik egytől-egytig inspiráltak, felnyitották szemem világát, s annyi szakét ittam vele, amennyi egész Japánban nincsen.

A ránk váró kemény estétől tart óvakodva dobtam neki egy sms-t, ha ráér esetleg, ütközhetnénk egy sörre, vagy hasonló. Shogo erre felhívja a magyar nagykövetséget, hogy hol van magyar étterem Shàng​hǎi-ban, s csak nagy erőlködésre sikerül meggyőznöm, hogy nem kell úrisakodnunk. Rendben, akkor legyek kilencre a Simply Thai-ban, a Xīntiāndì-ben (新地). Xīntiān, na remek. Kezdődik.

Sejtésem beigazolódott, ahogy odaértem a Simply Thai-hoz: baszki Shogo, hova hoztál már megint! Leülök a terasznál, gyanakodva méregettek a pincérek, bizonyára megböktek volna egy hosszú bottal, mint egy csótányt a sarokban, ha Shogo meg nem érkezik.

De Shogo megérkezett, kaja, s rezignáltam vettem tudomásul: újfent széttépjük a Shàng​hǎi-i éjszakát!

Elsőként a Bar Rouge-ba mentünk, a Bund-nál, mely nem kevésbé exkluzív, mint mondjuk a Vue. Sőt. "White party" volt, dress-code, így a vörös kárpiton, mögöttem VIP-knek látszó tárgyak egész hada előtt kellett átvedlenem a placc által biztosított fehér pólót, s juthattam ezáltal bejutáshoz. A belépő árára pislantva mellévert a szívem, erre Shogo rám néz: "ezek az utolsó napjaid Kínában, emlékezetessé tesszük őket!" (Hozzávetőlegesen százötveny évnyi adósrabszolgaságban lennék már, ha valaha is törlesztenem kéne azt az összeget, melyet Shogo állt nekem ismeretségünk kezdete óta. De nála a pénz persze nem számít. Más világban él, mint él, ám azon vagyok, hogy egyszer partnere, s ne vendége lehessek, hanem méltó módon viszonozhassam azt a rengeteg kedvességet, mit irányomban mért. Mondhatni a példaképem.)

A Bar Rouge ismételten arról tett tanúbizonyságot, hogy szar fogalmam sincs a klubokról, pedig voltam már néhány helyen. A felhőkarcoló tetőteraszáról lepillantva az alant elterülő látvány, s maga a bár olyan összhatást eredményezett, hogy csak nehézkesen tudtam egységes egésszé összetenni a képet. A Lùjiāzuǐ-ra (陆家嘴) vetve tekintetem, minden lehengerlő ereje mellett mégis az a gondolat ötlött eszembe, hogy ez nem más, mint a kibaszott kapitalizmus manifesztációja.

Talán tovább is vezethettem volna e gondolatsort, ha a rúdtáncos csaj a gravitációt meghazudtuló mutatványokat nem végez, de végzett. Shogo közben szállította a különböző koktélokat, もちょっとの飲んで、sincs megállás s indulás tovább a Node-ba, hol legutóbb is tiszteletünket tettük. Itt lettem bemutatva a Shànghǎi​-i japán közösség krémjének, kikkel egy további klubba sodort talán maga az isteni szél, vagy pusztán a jóakarat, ám az emlékek fonalát kettévágó kognitív korlát a további retrospektív vizsgálódásnak bús véget szab. Olyan messzire mentünk a Lùjiāzuǐ-tól (hol hostelem volt), hogy a taxira alig volt pénzem visszajutni kiindulási koordinátáimhoz. Viszont összehaverkodtam a sofőrrel, tudtára adtam, hogy szar pénzem sincs- kvázi minden ingóságom yen-be váltottam -, és volt olyan rendes, hogy a teljes összeg harmadáért sem vitt egészen a hostelig.

Másnap kissé megpocsíkolva ébredtem, rácsodálkozva a másnaposság burkából agysejtjeim sötét temetőjére, a fényes tegnap este ma már férgek dúlta, bűzhödt kriptájára. Kínai szobatársaim segítettek át a vészen, kiket nagy csodálattal töltött el, hogy beszélem nyelvüket: hiába, mindig tud meglepetést okozni egy laowai. Teljesen másképp kezelik az embert, ha tud velük beszélni. Amikor tegnap becsekkoltam a Hidden Garden Youth Hostel recepcióján, előttem amerikaiak mutogattak nagy bőszen az étlapra, hogy ezt, meg azt kérnek, közben dumáltam kicsit a portás csajjal, aki miután felmérte a helyzetet, meginvitált: gyere a konyhába, egyél velünk, nézünk valami finomat, neked nem kell a lǎo​wài​-okkal kajáznod. Apró gesztus, mely nagyon jól esett.

Aztán délután Shogo-val még egyszer elzúztunk kajázni, elbúcsúztunk, délután meg visszamentem a hostelba agonizálni. Másnap még Mirjammal összefutottunk egy ebédre a Zhēng Guǎngchǎng-ban, tőle is szintúgy elbúcsúztam, majd tettem egy sétát a Lùjiāzuǐ elképesztő üvegpalota-rengetegében, hostel, cuccok összepakolása, és estére kizúztam a reptérre. Noha a gépem csak reggel indult, de mivel hajnalhasadtában (meg általában délelőtt) életképtelen vagyok, másrészről pedig úgyse nagyon tudtam volna már aludni, hát a dōng-ra tértem, kínai kiküldetésem kiindulópontjára. Több ízben harakiri-vel (腹切り) próbálkoztam, sikertelenül, így reggel becsekkoltam, s felpattantam az Ōsaká-ba (大阪) tartó gépre.

Búcsút mondtam Shàng​hǎi-nak, egyúttal Kínának, s útjára indult a Japán-tripem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

土用の丑の日

Július 20-ra esett a nyárközépi ökör napja (土用の丑の日) a kínai tradícionális holdnaptár szerint, 18 nappal az ősz kezdete előtt (mely a ugyanezen kínai képzetek szerint Augusztus 7 körül kezdődik).
Ez az ún. doyou no ushi-nap van tavasszal, ősszel és télen is, de általánosságban ha az ushi no hi-ről beszélnek az emberek, akkor a mostanit, azaz a nyárközépi ökör napját értik alatta.
Ilyenkor Japánban unagit, azaz angolnát esznek hagyományosan, azt mondják hogy már az Edo-kor óta. A legismertebb sztori szerint, egy korabeli angolna-árus tanácsot kért egy híres gondolkodótól, hogy mégis hogyan adhatna el több angolnát e forró nyári napok közepette, amikor az eladás a béka segge alatt volt, mivelhogy az nem számított éppen szezonális ételnek. 
A tudós gondolkodónak eszébe jutott egy régi japán népi hiedelem, miszerint azon ételek, melyek elnevezésében szerepel az “u” fonéma (udon tészta, umeboshi befőtt szilva, uri tök, etc) azok jó hatással vannak az egészségre, mi több nyáron is minden hő…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…

Shimoda

Az 1850-es években Japán még mindig izmoskodott hogy nem kér a külvilágból, aztán Matthew Perry s ama fekete hajóinak noszogatására megnyitották Shimoda kikötőjét. Majd Yokohamát is, és Shimodát pedig bezárták. Ennyi háttérsztori talán elég is lesz, mi több nem érdemes azon búslakodni, hogy mi történt Bakumatsu (幕末) korszak alatt, hiszen Shimoda a mai napig egy közkedvelt tengerparti nyaralóövezet. A salaryman számára a tōkyō-i nyár a 18 szintes buddhista pokol 19. szintje. Öltöny-nyakkendőben rohangálni a perzselő napon összeaszalódott emberszőlők szarkofágjában szégyenletesen szar.  A Yamanote vagonjaiban Guernica-üzemmódban transzportálódván vizet vizonáltam. Nagyon sok vizet, amiben úgy úszhatok, mint egy delfin.  Szóval efféle gondolatsorok közepette keveredtünk el végül Shimodába, ahol végre delfinné változhattam. Nem vittem sok cuccot, csak egy táskányi felszerelést, goprókat, sparkot, a D610-et, egy 50-est, és hát muszáj volt a 80-200-at is, hogy Kayokóról mindenféle tengerip…