Ugrás a fő tartalomra

精选博文

I ♥ 侬

A gésákról vol. 1


A japán kultúra számomra egyik legérdekesebb szegmensét a gésák világa adja, kik alapjában véve testesítik meg valahogy Kelet egész misztériumát. Negédesen finomkodó, lágyan cseverésző, intelligens, italt töltő, alázatos, minden vágy beteljesítője - ez mind a gésa személyének nimbusza. Róluk szól e bejegyzés.
Elsőként is maga a szó, illetve az írásjegyek 者 geisha tagjaiból a 芸 gei művészetet jelent, míg a 者 sha pedig a kínaiban zhě - nek ejtendő, és egy nominalizáló partikula, akárcsak a japánban, így a szóösszetétel jelentése 'művészetet végző' [a kínai és a japán nyelv kapcsolatáról dióhéjban: a klasszikus kínai műveltséget, és az azzal járó kínai írást valamennyi Kínát övező ország, úgy mint Japán vagy éppen Korea átvette, csak aztán rájöttek, hogy nekik ez annyira mégsem fekszik, így fabrikálták meg saját írásrendszerüket mind Koreában, mind Japánban. No most a japán nyelvben található bonyolultabb írásjegyek, a kanji-k, azok nem mások, mint klasszikus kínai írásjegyek. A jelentésük többnyire megegyezik az eredeti kínai írásjegyekével, viszont olvasatuk más. A 者-t ezért lehet japánul sha-nak, kínaiul zhě-nek ejteni, jelentéstartalmuk azonban egyezik.] A gésákra vonatkozólag a geiko elnevezés is használatos, elsősorban nyugat-Japánban, Kyoto körzetét beleértve. A gésa növendékeket 舞妓maiko (ami táncoló gyermeket jelent) vagy pedig 半玉 hangyoku (ami alatt fél-drágakövet értünk, féláron is dolgoztak a 'kifejlett' gésákhoz képest) címekkel illették. Illetőleg létezett egy további, általánosabb forma: 御酌 o-shaku ('aki piát tölt'; italt töltő), mivelhogy ez is hozzátartozott a címben szereplők mesterségének címeréhez. A gésa közösséghez tartozó lánynak nem feltétlenül kellett maiko-ként kezdenie, megvolt rá a lehetőség, hogy kapásból gésaként kezdje meg karrierjét. Mindazonáltal akárhogy is indított, mind a maiko-ként, mind gésaként több éves felkészülés előzte meg debütálását, a nagyközönség előtt való bemutatását, mint amit például az Egy gésa emlékiratiban láthattunk:

Egyszer élőben is szívesen szemrevételeznék egy ilyen mutatványt (mellesleg egy-egy bulit követően hasonló koreográfiával bírok, mint Sayuri 1:40-től 2:16-ig, azzal a különbséggel, hogy én nem kelek fel). Nagy kár, hogy Hatsumomo ilyeténképpen nem dobta be magát. No de visszakanyarodva az elkezdettekhez, 21 év fölött már általában túl öregnek számított egy nő ahhoz, hogy maiko váljon belőle, s így a közösséghez való csatlakozás, majd a beavatást követően teljes jogú gésaként állt szolgálatba. Egyebek iránt, aki végigjárta a ranglétrát, -ergo volt maiko- nyilvánvalóan sokkal nagyobb megbecsülésnek örvendett, különösen későbbi, 'szakmabeli' éveikben. A Tokyo-i gésák általában 18 éves korukban kezdtek hangyoku-ként, kevéssé idősebben, mint például Kyoto-i kollegináik - arra vonatkozóan, hogy az előbb elhangzottak mely időszakokban voltak így, [valószínűsíthetően csak a későbbi korokban] nem találtam egyelőre konkrét adatot, mert egyébként - a történelem során - általában már nagyon fiatalon erre a pályára állították a kislányokat, nemritkán 3 vagy 5 éves kortól. Akik még ily fiatalon kezdtek, kezdő éveikben shikomi -k ('szolgák') illetve minarai-k ('figyelő tanítványok') voltak, és ez a szerepkör meglehetősen sokáig tartott, lényegesen tovább, mint a közel kortárs időkben.
A gésák és kéjnők [a kettő egyáltalán nem ugyanaz] elszeparált, engedéllyel működő vörös lámpás negyedekben laktak - úgy mint a Kyoto-i Shimabara avagy az Edo-i [Tokyo régi neve] Yoshiwara-negyed. Általánosan pedig karyukai-ként, vagyis a 'virág és a fűzfa világaként' voltak ismeretesek, melyből a voltaképpeni kurvákra, mint színes virágokra asszociáltak, míg a gésák a fűzfa, az egyszerű, szerény, de erős és rugalmas természetet testesítették meg. Ezek a negyedek saját belső önkormányzattal rendelkeztek, mely a városi hatóságok felügyelete alatt állt. A prostitúció csakis itt volt legális, (persze az illegális kiadása is éppúgy virágzott). E vigadalmi negyedekben összetett belső hierarchia alakult ki bonyolult érintkezési szabályokkal, etikettel, mely voltaképpen egy kicsinyített mása volt a társadalom egészének.
A gésák eredete után kutatva vissza kell ugranunk a korai XVII. századba, a korba, mikor még szó sem volt gésákról. Elődüket tekintve már létezett egyfajta sajátos kombinációja az éjszakai pillangónak és a művésznek, és a kettő közti határ ekkor még impresszionisztikusan elmosódott. Erotikus tánccal, és különböző színházi megoldásokhoz hasonlatos elemekkel szolgáltak közönségük számára. A fellépésnek ezen új típusa kabuku-ként terjedt el a japán köztudatban, mialatt 'vad és felháborítót' értettek. Annyira azért nem találták felháborítónak, hogy ne létesítsenek kabuki-színházakat [a kabuku-t végző táncost kabuki-nak nevezték], mely így úgymond intézményes keretet biztosított a mesterség számára. És eme 'színtársulatoknak' lelkes közössége is akadt ám: e pontnál érdemes kitérni kicsit a japán kurtizánok szerepkörére. A férjek alapvetően nem tartoztak hűséggel hitvesüknek, és igazándiból nem is náluk kerestek szexuális vagy romantikus kalandokat-élményeket, hanem a szerelem szakavatott mesterinél, a kurtizánoknál. És a japán hatalom pontosan e célból létesítette vörös lámpás negyedeit, hogy e nők helyben maradjanak és dolgozzanak, az ide járó formák pedig kikapcsoljanak egy kicsit...
Kisvártatva e negyedek a mennyei örömök forrásává avanzsálódtak, és ennek csupán egy része volt a sex. Ugyanis a rendkívül műveltségre szert tett kurtizánok már hipnotikus tánccal, simogató énekkel, és andalító instrumentális megoldásokkal kápráztatták-kényeztették el klienseiket. A gésákra így elsősorban mint akik táncot, éneket és zenét eladókra tekintettek. (Persze ez árukban is kifejeződésre juttatódott, végtére is csak tekintélyes vagyonnal rendelkezők vehették igénybe e szolgáltatásokat.) És tulajdonképpen ez vezetett el ahhoz, hogy tevékenységük professzionális szintre emelkedjen, melynek célja a tökéletes szórakoztatás lett. Az ilyen értelemben vett 'szórakoztatóra' értett geisha kifejezés a XVIII. század fordulóján kezdett elterjedni, és bármily meglepő is, először férfiakat értettek alatta (itt megjegyezném, hogy példának okáért a XVII. századi Edo-ban fénykorát élte a biszexuális szórakoztatóipar, ami annak is betehető volt, hogy zömében férfiak lakták a várost...Ám a permanens nehézségekkel küzdő paraszti családok kénytelenek voltak a városba küldeni lányaikat, így ez visszaszorította a férfi prostitúciót. Szóval itt volt a kutya elásva.) Nekik viszont csak addig volt szerepük a vendégek mulattatásában, míg a kurtizánok színre nem léptek. Az 1760-as évektől viszont egyre több nő csatlakozott a férfiakhoz a gésa művészetében, és hála istennek hamarosan teljesen ki is szorították őket. Az első nő, aki a geisha kifejezést használta magára értve, egy Kikuya nevű örömlány volt, szintén Edo-ból. Ő már teljes állásban teljesítette hivatását: a 'szórakoztatót'. És ezt követően számos nő, attól függetlenül, hogy adtak-e szexuális szolgáltatást vagy sem, egyaránt geisha-nak kezdte nevezni magát. Ettől kezdve viszont fokozatosan elkülönült egymástól a gésa és a hagyományos kurva: a vörös lámpás negyedekben élő gésáknak szigorúan tilossá vált testi örömöket áruba bocsátani, (hiszen azzal szegény ringyók kenyerét vették volna el), ezzel párhuzamosan egyre nagyobb tisztelet vívtak ki maguknak. Most nyilván a negyeden kívül már más volt a helyzet, de a fő profiljukon ez egyáltalán nem változtatott.
A cifra cédák eképpen pedig egyszerűen kezdtek kimenni a divatból, helyüket pedig a végletekig elegáns, kívánatos és respektált gésák vették át.

A következő részben megpróbálunk a kimono mögé nézni.

Felhasznált irodalom:
Conrad Totman: Japán története. Bp., 2006.
Martha Feldman - Bonnie Gordon: The Courtesan's arts: cross-cultural perpectives. Oxford, 2006.
+wikipédia

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Obon お盆 és a japán túlvilági képzetek

Július végétől kezdve kezdődik Japánban az Obon (お盆) ünneplése, mely a voltaképpeni japán halottak napja, pontosabban ünnepségsorozata, mely során a az emberek meglátogatják s rendbe rakják elhunyt családtagjaik sirját (ohakamairi, 御墓参り) avagy tiszteletüket róják le eltávozott hozzátartozóiknak. Itt Tōkyōban az ünnepléssorozat főként Augusztus hónapjára esik. Ezzel egyidejűleg az obon ideje egy félhivatalos nyáriszünet is, a legtöbb japán cégnél ilyenkor szabadságra mennek, sokan használják fel ezt az időt arra, hogy hazalátogassanak.


Az obon hagyományának története igencsak hosszú és szerteágazó gyökerekre vezethető vissza. A korabeli Edo-korban használatos holdnaptár eredetileg júlis 15-re tette az ünnep napját  (kinai példa nyomán, amiről a kinai szellemünnep és túlvilági képzetek bejegyzésben irtunk már korábban) a modern naptár pedig augusztus 15-re updatelte. (Egyébiránt ugyanerre a napra esik Hirohito császár beszéde is, melyben bejelentette Japán fegyverletételét a második vi…