Ugrás a fő tartalomra

精选博文

I ♥ 侬

Nargile

Ha az oldalt látható igéző tekintetű Seherezádé nem is, legalább egy, a nappalinkba került nargile igyekszik kelet misztikus füstjébe, ködébe, mi több füstködébe burkolni szűkebb környezetét; ez okból gondoltam tömök egyet, előkotorom Bassnectar - Mystic Grooves, valamint a Deep Electric India albumokat, s közben összeollózok (Terebess, töriblog, etc.) ezt-azt történetéről.
A Közel-Keleten - és Nyugaton is egyre inkább- nagy népszerűségnek örvendő vízipipa valószínűleg India nyugati tartományaiban, a Pakisztánnal határos Rádzsasztánban és Gudzsarátban született meg. Innen terjedt el Kelet-Ázsián, Perzsián és a Közel-Keleten keresztül Egyiptomba, Észak- és Kelet-Afrikába, végül legnagyobb népszerűségre az Oszmán Birodalomban tett szert. A sokféle kultúrán keresztülhaladva a vízipipa szerkezete kisebb-nagyobb változtatásokon ment keresztül: hozzáadtak vagy elvettek belőle, míg végül elnyerte mai formáját.
A korai idők óta termesztettek az indiaiak kendert, és ezeket a növényeket orvosságként alkalmazták. Eredetileg csak a magját használták fel, amiből kannabisz-olajat nyertek. De idővel felfedezték a növény levelének egyéb hatásait, és bizony elkezdték kábító hatású szerek készítésére használni. A drogokat eredetileg erős érzéstelenítőként használták, de más növények és fűszerek hozzáadásával egyfajta pasztát készítettek belőle, amelynek rágcsálásával egy más világban való elmélyedés élvezetének szokását honosították meg. Mivel ezzel nem voltak megelégedve, megpróbálták a szer hatóanyagát eredeti összetételében magukhoz venni, ehhez különféle eszközökre volt szükségük. Ezen vágyak természetes eredményeként született meg a nargile, illetve annak őse.
A nargile előfutára a narcsil, amely egy Indiában honos kókuszfajta. Húsát eltávolították, majd a héjára lyukat fúrtak, ebbe pedig egy szalmaszálat tűztek- bámulatos az ember innovációs képessége. És ez volt az első formája a modern nargile ősének. A kókusz e fajtájának nevéből ered a kezdetleges eszköz neve, a narcsil.
A perzsák is megkedvelték ezt a szerkezetet, és továbbfejlesztették. Az eredetileg kókuszhéjból és tökből készült testet porcelán flaskával helyettesítették, és szalmaszál helyett egy puha, hajlékony részt adtak hozzá, amely leginkább öntözőcsőhöz hasonlított, és a szalmaszálnál sokkal praktikusabbnak bizonyult.
A dohány behozatalával és élvezeti cikként való használatával a perzsák elkezdtek ezzel az anyaggal is kísérletezni. Ehhez a vízipipa testére erősítettek egy tálcát, amelyben a dohányt tartották. Bronzból készítették, hogy elég erős legyen, és szer-nek nevezték, a perzsa „fej” szóból. Szintén a perzsák készítették először a dohánynak azt a fajtáját, amit ma vízipipából szokás szívni, és tömbekinek neveznek.
Az oszmánokhoz viszonylag későn jutott el a nargile. Bár pontosan nem ismerjük az idejét, valószínűleg azután került be, hogy a birodalom területén elterjedt a dohány, amelyet az angol kereskedők vittek be amerikai gyarmataikról.
A vízipipa a muszlim vallás előírásai miatt (miszerint minden tudatmódosító szer fogyasztása szigorúan tilos) sokáig tiltott eszköznek számított. Igazi népszerűségre csak azután tett szert, hogy a különféle drogokat dohánnyal váltották fel. A dohányfogyasztás effajta szokása a XVII. századtól kezdve valóságos őrületet indított el.
Nagy Szulejmán uralkodásának koráig nem voltak kávéházak az Oszmán Birodalomban. Ibrahim Pecsevi történetíró 1635 körül így számol be a kávéházak elterjedéséről:
„Egészen a 962. (1554-55) esztendőig sem az Allah által oltalmazott fenséges Konstantinápoly fővárosban, sem az oszmán földön másutt kávé és kávéház nem létezett". Körülbelül abban az évben érkezett a városba egy Hakam nevű fickó Aleppóból és egy Semsz nevű Damaszkuszból; mindketten nagy üzletet nyitottak a Tahtalkalénak nevezett városnegyedben (a mai Isztambul kereskedelmi központja), és kávét kezdtek mérni. Ezek az üzletek gyülekezőhelyévé váltak a henyélőknek és élvhajhászoknak, úgyszintén néhány írástudó és literátor embernek, kik rendszerint húszan-harmincan jöttek össze. Egyesek könyveket olvastak, mások ostáblát játszottak és sakkoztak, megint mások új verseket hoztak magukkal, és irodalomról társalogtak. Azok, akik addig rengeteg pénzt költöttek baráti ebédmeghívásokra, rájöttek, hogy a társas együttlét örömeit egy vagy két akcsénak elköltésével is meg tudják teremteni. Oda jutott a dolog, hogy mindenféle munkanélküli és támogatást kereső tiszt, bíró és tanár meg a semmittevő üldögélők kijelentették, hogy nincs jobb szórakozó- és pihenőhely a kávéháznál, mely olyan zsúfolt lett, hogy sem ülő, sem állóhely nem maradt. Olyan híressé vált, hogy a magas hivatalok viselőit kivéve, még a nagy emberek sem állták meg, hogy el ne jöjjenek. Imámok, müezzinek és hipokriták mondták: "Az emberek rákaptak a kávéházra; senki nem jön már a dzsámikba!" Az ulemák azt mondták "Ördögi üzelmek hona az; még a boros tavernákba is helyesebb volna járni’. Különösen a prédikátorok tettek erőfeszítéseket betiltásáért….”
Végül azzal az indokkal, hogy naplopók és léhűtők gyülekezőhelyévé váltak, III. Murad betiltotta a kávéházakat. Jóval nagyobb veszélyt sejtettek valójában abban, hogy az összegyűlt emberek, értelmiségiek a kávéházakban eszmét cserélhettek, és esetleg a birodalom ellen szervezkedhette
A tiltást azonban sohasem sikerült teljesen betartatni, különféle kiskapukon keresztül továbbra is mértek kávét a városban, így a tilalmat fel is oldották III. Mehmed idején. Ezekben az években érkezett Angliából az Oszmán Birodalomba a dohány, amelyet eleinte orvosságként árultak, de miután bódító hatását felfedezték, már kizárólag e célból kezdték használni. Így azt lehet mondani, hogy a nargile az Oszmán Birodalomban a XVII. században terjedt el:
„Angol hitetlenek hozták be az 1009. évben (1600/01), és bizonyos nyirkos megbetegedések gyógyszereként adták el. Az élvhajhászok és kéjvágyók egyes képviselői kijelentették: "Íme, az öröm egyik forrása" és rászoktak. Rövidesen már nem csak az élvhajhászok dohányoztak. Még a nagy ulemák és más előkelőségek is rákaptak. A kávéházi csőcselék szüntelen füsteregetése miatt a kávéházakat kék füst töltötte be oly mértékig, hogy az ott tartózkodók már nem is láthatták egymást. A piacokon és a bazárokban is szinte összenőtt a pipa a kezükkel…”
A vízipipa több évszázados használata során az arab világ egyik legrégebbi tradíciójává vált férfiak körében. Ez a kikapcsolódást, relaxációt jelenti számukra, de alkalmanként tartalmasabbá teszik különféle társasjátékokkal is. Szinte minden keleti kávézóban van lehetőség vízipipázásra. Használata nem egyszerűen dohányzás, inkább szertartás, a dohányzás művészete. Használatakor a különleges gyümölcs ízesítésű dohány a pipa tetején levő tölcsérben van elhelyezve. A dohány tetején faszén izzik. A keletkező füst a tartályban levő vízen keresztül áramlik. A dohány aromája akár 1-1,5 óráig is élvezhető, (ami azért szerintem kicsit túlzás, bár jó minőségű szénnel, kerámiával, dohánnyal úgy hírlik megoldható). A szertartás után jóleső, ellazult érzés uralkodik el az emberen, ó igen. A nargile a dohányzás legjobb alternatívája, mivel a vízen átáramló füst mentes lesz több káros anyagtól, mire a tüdőbe jut. A nargile dohány nem tartalmaz kátrányt és nikotintartalma is alacsony. A vízipipa okozta tüdőrák kivételesen ritka. Ami örvendetes. (Bár ez utóbbin eléggé megoszlanak a vélemények, mindenesetre nem egy vitamininjekció, de hacsak nem Norbi updates Light tejfölös gombalevesen él az ember, akkor úgyis megdöglik).
Fontos tudni, hogy nem minden dohány alkalmas vízipipázásra, egyedül a kifejezetten erős, sötét színű iráni dohány. Ezt első lépésben többször átöblítik vízben, hogy veszítsen erejéből, majd datolyalével itatják át. Az igényesebb dohányokat végül gyümölccsel ízesítik Az ínyencek ezt azzal fokozzák, hogy friss gyümölcsdarabokat tesznek a víztartályba, még ízletesebbé téve a füstöt.
A nargile avagy sheesha használatának saját etikettje sok mindenre kitér, például kifejezett sértésként fogható fel, ha valaki a másik által szívott pipa izzó széndarabjáról gyújtja meg cigarettáját. Úgy gondolják, ez megzavarja az izzás ritmusát.
Manapság a nargile-bárok közösségi helyek, ahol az emberek összegyűlnek megbeszélni a napi politikát és a helyi eseményeket. Kuvaitban és Szaúd-Arábiában csak férfiak járhatnak ezekre a helyekre, és még néhány muszlim országban úgy vélik, hogy a pipa haram, azaz tiltott dolog a nők számára.
Van egy jordán közmondás, amely szerint, a nargile úgy néz ki, mint egy elegáns nő, akinek a keze a csípőjén nyugszik („Ki ez a hercegnő, aki a palotában áll csípőre tett kézzel?”). A pipa tetején lévő tálca hasonlít egy koronához, a pipa kerekded formás teste pedig egy női alakra hasonlít. A cső pedig egy női kar. Amit nem nehéz elképzelni. A palota pedig egy metafora arra az atmoszférára, amelyben pipázni szoktak, tudniillik puha párnákon vagy kárpitokon.
Az Oszmán Birodalomban a XIX. században a cigaretta elterjedésével a tömbekit főként nők szívták, hiszen számukra a cigaretta nem volt elérhető. Az oszmán uralkodóház női családtagjai is legtöbb idejüket vízipipázással töltötték. A XIX. század végén, a XX. század elején az előkelő török hölgyekről gyakran készült fotó vízipipájuk társaságában, amely elengedhetetlen kelléke volt a társas összejöveteleknek. Ma legyen az Irán, a Perzsa-Arab-öböl, vagy a Közel-Keleti országok, mindenütt pipáznak a nők, hol otthonukban, hol pedig a kávéházakban.
A XIX. század folyamán az európai államokba egyre jobban elterjedő orientalizmus-őrület következménye, hogy kifejezetten népszerűvé vált az európai elit nők körében. Fontos eszközévé vált az ötórai teázásnak és egyéb intellektuális összejöveteleknek, sőt, a XX. század elejétől nagy sikknek számított vízipipával fotózkodni. Napjainkban ugyan a cigarettázás népszerűsége és egyszerűsége csökkentette a nargile használatát, de aki valóban tudja értékelni a vízipipázás adta örömöket, az sosem cserélné le. Talán csak tizenöt tevéért, és Seherezádéért. "A cigaretta az ideges, rohanó, versenyző embereknek van… Amikor nargilét szívsz, van időd gondolkozni. Nyugalomra és toleranciára tanít, és megtanít értékelni a jó társaságot.” – tartják a törökök.
Arab, illetve muszlim írók, kiváltképpen egyiptomi, szíriai és libanoni intellektusok, gyakran említik visszaemlékezéseikben, leveleikben, hogy a kávéházakban milyen sok időt töltöttek nargilézés közben eszmecserével. Ez a szokás manapság kezd újjáéledni mind a Közel-Keleten, mind pedig kis fáziskéséssel ugyebár Európában is.
Ám a nyugati kultúrkörben, így hazánkban is előítéletesen viszonyulnak a vízipipához. A legtöbb emberben elő kép szerint ugyanis az arabok hasist és ópiumot szívnak belőle, ami nagyon ritka eset, hiszen nem csak vallási, hanem világi törvények szerint is tilos. A nyugati társadalmak is elfogadják lassan, hogy a nargiléből dohányt, és nem illegális drogokat szívnak.
A vízipipát hosszú évszázados fejlődése egy egészen rendkívüli eszközzé tette. Tagadhatatlanul nagy szerepet tölt be a muszlim társadalmakban, mint közösségalkotó tényező, valóságos életformaként van jelen a mindennapokban. A füstölés szerintem valamely veleszületett vágya az embernek, egyszerűen jó érzés füstokádó sárkányként funkcionálni. Mostanában valahogy furtonfurt pipázok, talán csak mert van, talán csak mert társítani lehet bármihez, legyen az könyv, film, zene, vagy szimplán a nagy büdös semmi.
Végezetül nem tudom miért, de valahogy kiegészítésképpen idekívánkozik még egy hastáncos is a végére:

No ezek után majd érkezik egy poszt a hastáncosokról is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Obon お盆 és a japán túlvilági képzetek

Július végétől kezdve kezdődik Japánban az Obon (お盆) ünneplése, mely a voltaképpeni japán halottak napja, pontosabban ünnepségsorozata, mely során a az emberek meglátogatják s rendbe rakják elhunyt családtagjaik sirját (ohakamairi, 御墓参り) avagy tiszteletüket róják le eltávozott hozzátartozóiknak. Itt Tōkyōban az ünnepléssorozat főként Augusztus hónapjára esik. Ezzel egyidejűleg az obon ideje egy félhivatalos nyáriszünet is, a legtöbb japán cégnél ilyenkor szabadságra mennek, sokan használják fel ezt az időt arra, hogy hazalátogassanak.


Az obon hagyományának története igencsak hosszú és szerteágazó gyökerekre vezethető vissza. A korabeli Edo-korban használatos holdnaptár eredetileg júlis 15-re tette az ünnep napját  (kinai példa nyomán, amiről a kinai szellemünnep és túlvilági képzetek bejegyzésben irtunk már korábban) a modern naptár pedig augusztus 15-re updatelte. (Egyébiránt ugyanerre a napra esik Hirohito császár beszéde is, melyben bejelentette Japán fegyverletételét a második vi…